3+1 nagy koponya, akik kidolgozták és keresztülverték az apparátuson a kínai gazdasági nyitást. Megdöbbentő, de a folyamatra a magyar Kornai Jánosnak is óriási hatása volt.

A három bölcsként szokták őket emlegetni, nemcsak Kínában, hanem a kínai gazdasági robbanást figyelemmel kísérő nyugati körökben is.

Wu Jinglian, Li Yining és Mao Yushi (az egyszerűség kedvéért nevük angol átírását használjuk), 1929 és 1930 között születtek Nankingban. Talán véletlen, talán nem, hogy mindhárman a nacionalista Kína akkori fővárosában, a kommunista polgárháború kitörése éveiben látták meg a napvilágot, hogy aztán évtizedekkel később annak átalakításában vállaljanak jelentős szerepet.

Mr. Market – A párt ne a piacokkal foglalkozzon

Hármuk közül talán Wu Jinglian a legfontosabb figura, ő volt az, aki az 1980-as, ‘90-es években, a reform és nyitás időszakában a kormány egyik legbefolyásosabb gazdasági tanácsadója volt.

Ő javasolta például, hogy Kínát „szocialista piacgazdaságnak” nevezzék, ami persze fogalmi ellentmondás. Javaslatát nagy felháborodás kísérte a kommunisták körében, akiket bármiféle a piacra, a kapitalizmusra való utalástól kirázott a hideg. Később nyugaton el is keresztelték Mr. Marketnek.

Wu, aki még nagyon idős korában is tanított a pekingi China Europe International Business Schoolban már a nyitás éveiben felhívta a figyelmet arra, hogy

még egy nagyon alacsony beosztású bürokrata is lehet élet és halál ura egy magántársaság számára, így a pártra mindig figyelni kell.

A lényeget ragadta meg: a kínai gazdaság ma is ennek a dilemmának a fogja. Hiába terebélyesedik egyre jobban a magánszektor, ha a legfelsőbb vezetésben ott ülnek a párthoz – és nem a profithoz – lojális bürokraták. A pártvezetésnek nem a piacok befolyásolásával, hanem a jogállammal kellene foglalkoznia – ez szintén eretnek gondolatnak számít, még ma is.

Mr. Shareholding – Hatékonyabb állami mamutok

A kínai gazdasági csoda mögött álló másik jelentős közgazdász Li Yining, szinte egész életét a pekingi egyetemen töltötte. Diákjai között volt például Li Ko-Csiang (Li Keqiang), aki ma Kína miniszterelnöke.

Az 1980-as években Li Yining nevéhez fűződött a nagy állami vállalatok részleges tőzsdei bevezetése – innen jön beceneve: Mr. Shareholding. Úgy gondolta, hogy a kistulajdonosok beengedése az állami behemótokba hatékonyabba teszi azok gazdálkodását. A párt megfogadta tanácsát, az állami mamutok hatékonysága azonban ma is erősen megkérdőjelezhető.

Li Yining szerint az elmúlt évtizedek extrém növekedési ütemével nincs gond, azzal viszont annál inkább, hogy a gazdaságot szabályozó törvények ezzel nem tartottak lépést.

Kína így eltékozolja természeti erőforrásait, szennyezi a környezetet, fölös kapacitásokat épít ki – ezek által elmulasztja a lehetőséget, hogy tartósan magas növekedési pályára állítsa gazdaságát.

Hszi Csin-ping kínai elnökkel kapcsolatban bizakodó, az elnök által meghirdetett „új normális” gazdaságpolitika, a szerkezeti reformok jó irányba állítják az országot – nyilatkozta a The Economist című lapnak pár éve.

A kritikus – Elkerülhetetlen lesz a válság

A harmadik nagy bölcs, Mao Yushi ezzel nem ért egyet és ellentétben számos kollégájával ezt a véleményét nem is rejti véka alá.

Mao a vasútnál kezdte pályafutását, mozdonyvezető is volt, majd a ‘70-es években kötelezte el magát végleg a közgazdaságtan mellett. Pályafutása során mindvégig az akadémiai szektor perifériájára szorult, a párt kegyelméből azonban 1993-ban megalapíthatta az Unirule intézetet. Az Unirule a lehetőségekhez képest független intézményként működött, ritkaság ez Kínában. Mao a dereguláció elkötelezett híve és keményen kritizálta Mao Ce-tung katasztrofális regnálását.

Mao szerint Kínában rossz a helyzet. Túl sok az üres lakás, a bankok adóssága túlságosan nagy, elkerülhetetlen a válság. Némi reményt ad az, hogy az új generáció már nyitottabb környezetben nő fel és nyitottabb nevelést kap. A tőke és a természeti erőforrások eltékozlása az elmúlt évtizedekben egyben azt is jelenti szerinte, hogy a kínai gazdaság képes a hatékonyabb működésre – ha ezt megengedhette magának komolyabb következmények nélkül. Hszi Csin-pingről korántsincs olyan jó véleménnyel, mint Li Yining. Elismeri Hszi erőfeszítéseit a reformok terén, viszont Mao szerint helytelen, hogy erősebbre fogja az állami szorítást a gazdaságon.

Megvan a hatalma és a határozottsága ahhoz, hogy megoldja a problémákat. Viszont számos esetben nem érti meg jól ezeket a problémákat.

Napjainkban újra kockázatos ilyen kijelentéseket tenni Kínában, de Mao úgy gondolja, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalata és felhalmozott tekintélye ad némi lehetőséget neki és idős kollégáinak a kritikára.