A korhadt fák mégis fontosak – a bogaraknak

Magyar kutatók vezetésével derítették fel egy ritka, súlyos betegség okát
2020-07-01
Egy helyben maradtak a Galápagos-szigetekre visszatért óriásteknősök
2020-07-02

A korhadt fák mégis fontosak – a bogaraknak

A beporzó rovarok eltűnéséről sokat lehet olvasni, ám az emberi tevékenység miatt bogaraink is a kihalás szélére sodródhatnak. Az őket érintő környezeti hatásokat a mostanában zajló szentjánosbogár-séták kapcsán szedtük csokorba.

A legtöbben alig ismernek néhányat Európa 29 ezer bogárfaja közül, ám az szinte biztos, hogy a szarvasbogár és a katica mellett a szentjánosbogár-félék valamennyiünknek bevillannának. Hazánkban előforduló két leggyakoribb fajuk – a kis és nagy szentjánosbogarak – násztáncára például minden nyáron rengetegen kíváncsiak, így az arborétumok és nemzeti parki látogatóközpontok előtt ilyenkor estéről estére hosszú sorok kígyóznak.

Nem csoda, hogy ezeket a zöld fénnyel villogó mécsbogarakat olyan sokan kedvelik, lassan imbolygó repülésük ugyanis valóban maradandó élményt nyújt a csendes erdő sötétjében. Azt viszont csak kevesebben tudják, hogy ilyenkor kizárólag a hímek repülnek, a szárny nélküli nőstények pedig csak várakoznak udvarlójukra a talaj közelében hajladozó növényeken ücsörögve.

A világ különböző tájain viszont más a helyzet. A több mint kétezer rokon faj közt ugyanis vannak, amelyek nem este, hanem nappal aktívak, vagy nem véletlenszerűen kapcsolgatják lámpásaikat, hanem összehangoltan villognak, de még olyanok is, ahol a hím épp úgy röpképtelen, mint a nőstény. Míg egyesek rizsföldeken, erdőkben, gyepeken, vagy mocsarakban élnek, addig mások mezőgazdasági területeken vagy városi parkokban is előfordulnak.

Fotó: Potyó Imre

Ha pedig a szentjánosbogár-félék ilyen sokszínűek, akkor igen változatosak azok a veszélyek is, amelyek leselkednek rájuk.

Egy idén márciusban közzétett tanulmány például elsősorban a klímaváltozás hatásait teszi felelőssé azért, hogy 2001 és 2018 közt Délkelet-Anglia 19 helyszínén csökkent drasztikusan a nagy szentjánosbogarak egyedszáma. A hosszabb, melegebb és szárazabb nyarak miatt a ragadozó lárvák egyre kevesebb csigát, földigilisztát vagy más puhatestűt tudnak zsákmányolni, ezek nélkül pedig idő előtt kiszáradnak és elpusztulnak.

Szintén komoly gondot jelent, hogy egyes országokban egész egyszerűen agyontapossa őket a kíváncsi turisták tömege, máshol pedig motorcsónakos látogatók teszik tönkre a vízparton rajzó rovarok élőhelyét.

Bár a fenti hatások önmagukban is érzékeltetik az emberek felelősségét, a legsúlyosabb fenyegetést az élőhelyek elvesztése, az utcai lámpák, sportpályák, hirdetőtáblák fényszennyezése, és a növényvédőszerek használata jelenti a szentjánosbogár-félék számára – mutatott rá egy nemzetközi szakértői csoport a Bioscience szaklap februári számában.

A szinkronizált fényjátékukról híres malajziai szentjánosbogarak eredeti élőhelye például a mangrove volt, ám a pálmaolaj-ültetvények telepítése és az akvakultúrák létrehozása után élőhelyük nagymértékben beszűkült, ezzel párhuzamosan egyedszámuk is durván lecsökkent. Ha pedig élőhelyük meg is marad, a szárazföldek több mint 23 százalékát érintő fényszennyezés is hathat rájuk, amely teljesen eltompíthatja a párzási rituáléban kulcsszerepet játszó halvány fényüket.

A szakértők abban bíznak, hogy a kihalási kockázat nyilvánosságra hozatala után több figyelmet kaphat a turizmusban is fontos szerepet játszó szentjánosbogarak védelme, és a fénylő rovarok ismertségük révén zászlóshajói lehetnek más rovarokat érintő természetvédelmi programoknak is.

Nem ez volt az első eset, hogy széles körben vizsgálták a bogarakra leselkedő veszélyeket. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2018-as jelentése például azt járta körbe, hogy milyen jövőre számíthatnak a holt fákhoz kötődő bogarak az európai kontinensen. A rovarvilág celebjeit jelentő szentjánosbogarakhoz képest ezektől a korhadéklakóktól a legtöbben viszolyognak, így ezen a területen jóval nehezebb kivívni a döntéshozók és a nagyközönség támogatását.

A szakértői csoport abból indult ki, hogy a pusztulófélben lévő fák jelenlétét egyes országokban az erdész szakemberek gondatlanságával hozzák összefüggésbe, így ennek az általános elvárásnak megfelelően (és közbiztonsági aggályok miatt) a sokakat zavaró kidőlt fákat és pusztuló rönköket a parkok és erdők egy részéből a mai napig eltávolítják. Ez a hibás gyakorlat azonban komoly kárt okoz a holtfák üregeiben élő, vagy fejlődő bogárfajoknak, melyekből a becslések szerint akár négyezer is élhet Európában.

A fakitermelés mellett ráadásul más zavaró hatások is érik ezeket a bogarakat, így a városiasodás, a turizmus, az erdőtüzek, a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és a klímaváltozás is csökkenti populációik méretét.

A részletes elemzés következtében a vizsgált 688 európai bogárfaj közül 5 súlyosan veszélyeztetett, 51 veszélyeztetett, 37 pedig sebezhető státuszba került az élőlények természetvédelmi státuszát bemutató Vörös Listán. A korhadó, üreges fák eltűnése a jelentés szerint legfőképp a pattanóbogár-, ganajtúró-, holyva- és gyászbogár-féléket sodorhatja a kihalás szélére.

Pedig ezek a „nemszeretem” bogarak kulcsszerepet játszanak a holtfák lebontásában és a tápanyagok újrahasznosításában, továbbá fontos táplálékforrást jelentenek a madarak és az emlősök számára. Ezen kívül kapcsolatba kerülnek más szervezetekkel is, mozgásukkal pedig elősegítik egyes baktériumok, gombák, atkák és fonálférgek adott területen történő szétszóródását.

Ökológiai szerepük tehát megkérdőjelezhetetlen, hosszútávú fennmaradásuk azonban csak akkor biztosítható, ha a holt fák fontosságát Olaszország, Románia és Nagy-Britannia pozitív példáját követve egyre több országban felismerik és elfogadják.

A bogarakat érintő veszélyek közül nem hagyhatjuk ki az invazív bogárfajok megtelepedésének problémakörét sem, melynek legismertebb példája a kelet-ázsiai harlekinkatica esete.

Ezt a fajt annak idején szándékosan telepítették be Nyugat-Európába a levéltetvek elleni védekezés céljából, jelenlétével azonban nagymértékben visszaszorította az őshonos katicabogár-fajokat. Nyugatról szétterjedve később hazánkba is eljutott, 2011 óta pedig évről évre óriási egyedszámban tapasztaljuk jelenlétét.

És amire talán sosem gondolnánk: a bogarakat akár még a sör is a kihalás szélére sodorhatja.

Ausztrál díszbogarak egy sörösüvegen

David Rentz és Darryl Gwynne biológusok még 1983-ban vették észre teljesen véletlenül, hogy az ausztrál díszbogarak hímjei az utak mentén szétdobált sörösüvegekkel próbáltak intim kapcsolatba lépni a rájuk várakozó, repülni nem tudó nőstények helyett. Annyira kitartóan dörzsölték magukat a nőstény hátsójára színben és gödröcskés mintázatban is megtévesztően hasonlító üvegekhez, hogy a végén vagy felfalták őket a ragadozó hangyák, vagy kiszáradtak a tűző napon. A hatás olyan méreteket öltött, hogy a faj kezdett a kihalás szélére sodródni.

Bár ezt a tudományos felfedezést 2011-ben az első látásra tökéletesen értelmetlen kutatásokat „elismerő” IgNobel-díjjal is jutalmazták, az elvégzett munka korántsem volt felesleges. A gyártó ugyanis végül simábbra cserélte üvegeit, így a módosítás után kidobált palackok már nem voltak izgatóak, a forróvérű lovagok pedig visszataláltak nőstényeikhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük