A német hiperinfláció: amíg megitta a vendég a kávéját, megduplázódott az ára

NAK: 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki évente a magyarok fejenként
2020-08-01
Egy floridai tinédzsert és két fiatalt tartóztattak le a Twitter elleni hackertámadások miatt
2020-08-02

A rovat támogatója:

A német hiperinfláció: amíg megitta a vendég a kávéját, megduplázódott az ára

Az első világháborús jóvátételekbe belerokkant Német Birodalomban 1922-1923-ban mindenki szabadulni akart az elértéktelenedő helyi pénztől. A pánikból előbb mély válság, majd a történelem egyik legsúlyosabb hiperinflációja lett. Ezt végül egy, mindössze három hónapig regnáló kancellár, Gustav Stresemann állította meg. Neve azóta sem különösen közismert, pedig a politikus még Nobel béke-díjat is kapott kiváló politikai teljesítményeiért.

Bárhol is üti fel a fejét, a megállíthatatlan, az exponenciálisan rosszabbodó pénzromlás, vagyis a hiperinfláció, arról plasztikus képek maradnak fent.

Mostanában éppen Venezuelában tombolt ilyen, a helyi baseball-szurkolók pedig pénztárszalag, vagy konfetti helyett pénzkötegeket dobáltak a meccseken, az ünnepléseknél, vagy éppen a nemtetszésük kifejezésénél is.

De olyan képeket is láthattunk, ahol a kilátástalan helyzet miatt tüntetők a demonstrációkon széttépték, elégették a bankjegyeket, a takarítók pedig összesöpörték a hulladékká silányuló bolívarkötegeket.

Barter

Magyarország ebben a szomorú versenyben sajnos csúcstartó, minden idők legdurvább hiperinflációja nálunk zajlott. 1946. júliusában a napi 200 százalékos pénzromlás során már teljesen elvesztette a pénz az értékét, az előző nap megkapott heti fizetés másnapra egy zsemle, vagy egy gyufa megvételére volt csak elegendő. 

A 10 sokadik hatványai, nemcsak a billió, a trillió, de még a kvadrillió és a kvintillió is bekerültek a hazai pénzügyi elszámolásokba, de mivel semmi értelme nem volt a naponta felülbélyegzett bankjegyekkel bármit is kezdeni, az emberek gyorsan átálltak az árukereskedelemre.

Így néztek ki a szerződések:

megszerelem a háborúban tönkrement tetődet, de kérek érte három csirkét és 15 kiló burgonyát.

Zimbabwéban Robert Mugabe diktatúrájában kicsit lassabb volt a romlás, de ott is havonta újabb nullával, vagy nullákkal nyomtattak teljesen azonos bankjegyeket, a numizmatikusok legnagyobb örömére. Egy 100 trillió zimbabwei dolláros ma úgy 40 amerikai centet ér. A zimbabwei jegybank pár évente mindig új dollárral próbálkozott, a „negyedik dollárbevezetésnél” például 1 új dollár, 1025 régi dollárt ért.

A Weimari Köztársaság

A legsúlyosabb következményekkel járó hiperinfláció azonban alighanem egy német eseménysorozat volt, amelyet joggal nevezhetünk a második világháború egyik előzményének, alaptörténetének.

Ma már a tankönyvek Weimari Köztársaságként emlékeznek Németország államiságának egy szakaszára. Valójában az államot már ekkor is Német Birodalomnak nevezték. Ám az első világháborút követő, rendkívül válságos időszakban egy rövid periódust a gyorsan összehívott nemzetgyűlés akkori székhelyéről, Weimarról neveztek el a történészek.

A Weimari Köztársaság címere. Forrás: Wikipedia

Az elveszített első világháború után Németországon úrrá lett a káosz. Szinte mindenki meg akarta ragadni a hatalmat, a császár a helyén szeretett volna maradni, de hatalomra törtek egyes katonai egységek, munkások, matrózok, kommunisták, szélsőjobboldaliak, végül a legügyesebben a szociáldemokraták sakkoztak, és egy általános sztrájk élére állva, 1919-ben ők szerezték meg az ország irányításának jogát.

Nem volt éppen sétagalopp

A következő években mintha mi sem változott volna, alapvetően kaotikus maradt minden, felkelések, gyilkosságok, kérészéletű politikai konstrukciók jellemezték az országot.

A gazdaság különösen nehéz helyzetben volt, és erről elsősorban maguk a németek, másodsorban a franciák tehettek.

Németország ugyanis a háborúban mindent egy lapra tett fel. Rengeteg aranyfedezet nélkül kibocsátott pénzt ölt a fegyverekbe, és abban bízott, hogy amennyiben megnyerik a nagy háborút, akkor az új területek, az elfoglalt országok sanyargatásából, a háborús jóvátételekből majd utólag kifizettetik a számlát.

Ám, éppen fordítva történt, és őket kötelezték jóvátételre, mégpedig úgy, hogy a fedezet nélküli, bizonytalan értékű márkát nem fogadták el, sem a szintén legatyásodott franciák, sem az eladósodott angolok, de még a jobb helyzetben levő amerikaiak sem.

1922-ben indult

Az infláció a háború után gyorsan emelkedett, az aranyfedezet nélküli márkától már sokan szabadultak, de míg 1922-ben az 50 ezer márkás volt a legnagyobb bankjegycímlet, 1923-ban már 100 billió márkás is volt forgalomban.

Német hiperinflációs, 20.000.000 márkás bankjegy 1923-ból. Forrás: Wikipedia

Bármennyire meglepő, a precíz németek még ebben az őrült drágulásban is igyekeztek pontosan elszámolni. A pénzforgalmat mindvégig fenntartották, csak éppen olyan gyorsan változtak az árak, hogy a legenda szerint, ha egy vidéki kisfiút elküldtek az 5 kilométerre levő boltba, akkor 20 százalékkal kevesebbet kellett fizetnie, ha futott, mintha sétált volna az élelmiszerboltig.

Az éttermekben és a kávéházakban pedig félóránként volt árreform, vagyis az járt jól, aki rögtön kifizette a számláját.

Kérnék egy háromfogásos ebédet és majd a végén egy kávét, de most fizetnék

ez a mondat érdemi anyagi előnnyel járt ahhoz képest, mintha valaki szépen megebédelt és csak a végén kért még egy feketét, mert a kávé jó eséllyel egy ebéd alatt is megdrágult.

Súlyos bonyodalmak

Nem a Weimari Köztársaság hiperinflációja volt a történelem legdurvább pénzromlása, sőt nem is dobogós. Ezt a szomorú listát Magyarország vezeti, de az említett, 2008-ban tetőző zimbabwei, vagy az 1994-es jugoszláv pénzromlás is durvább volt, vagyis nagyobb volt a pénzromlás összesített üteme, átlagosan kevesebb idő alatt esett felére a pénz értéke, és a végső címletek is magasabbak voltak.

Ugyanakkor a világtörténelem negyedik legnagyobb inflációja volt messze a legfontosabb történelmi hatású. Németország ugyanis nagy állam volt, és a jóvátételből fakadó sok nyomor megágyazott a következő világháborúnak is.

Részben azért, mert a jóvátételét követelő Franciaország és Belgium területeket szállt meg Németországban, elsősorban a gazdag, iparosodott Ruhr-vidéket, részben azért, mert megerősödtek a német szélsőséges mozgalmak, egy ideig ugyanakkora eséllyel a kommunisták és a szélsőjobboldaliak, azóta tudjuk, végül Adolf Hitler nemzetiszocialistái tudták később megragadni a hatalmat.

Stresemann fellépése

A német politikában általában is, de ebben a történetben is a sörnek is volt némi szerepe. 1923. augusztusában ugyanis Gustav Stresemannt választották meg kancellárnak, aki egy hétgyermekes kocsmáros és sörfőző legfiatalabb gyermeke volt. A tehetséges fiú amellett, hogy gyerekkora óta dolgozott a kocsmában, és ezzel is magyarázták, hogy nagyon barátságos, szívélyes ember volt, jól is tanult, majd becsöppent a politikába. Saját liberális pártot vezetett, és sem a kommunistákat, sem a nácikat nem igazán kedvelte (a felesége zsidó származású volt).

A fiatal politikus hamar a csúcsra ért, és kancellárként váratlanul határozottnak és keménynek bizonyult. Ugyan csak három hónapig, 1923. november végéig volt kancellár, de ezalatt nemzetközi politikai összefogást szervezett a Ruhr-vidék francia megszállása ellen, kialakított egy mindenki számára vállalható jóvátételi mechanizmust, amelynek a kulcseleme a német szénbányászat által kitermelt szén egyharmadának átadása volt, és még november elején leverte Adolf Hitlerék müncheni sörpuccsát is.

Inflációs stop

Majd a sörpuccs után, amikor még nem tudhatta, hogy már csak három hétig lesz kancellár, gyorsan megoldotta az inflációt is. A stabilizált német gazdaságban és a pénztől javarészt független (elsősorban szénnel teljesített) jóvátétellel lehetősége nyílt arra, hogy 1923. november 15-én bevezesse az új és stabil német pénzt, a járadékmárkát (Rentenmark).

Egy baj volt csak, hogy a drasztikus intézkedései a szakszervezetek szerint sértették a munkások jogait, megélhetését, ezért koalíciós partnerei kihátráltak mellőle és kancellárként megbukott. Ám valójában még a politikai ellenfelei is olyannyira elismerték a teljesítményét, hogy egészen az 1929-ig bekövetkező haláláig ő volt Németország legbefolyásosabb politikusa, hat különböző kormányzatban is állandó külügyminisztere.

Nobel-békedíj

Legnagyobb eredményei között sorolható fel, hogy angol és amerikai politikusok segítségével megállította a vérszemet kapott franciákat a területszerzésben, de végül a háborús konfrontációt is megúszta. 1926-ban Locarnóban írták alá azt az egyezményt, amelyben Aristide Briand francia kollégájával újabb háború nélkül rendezték a német – francia konfliktust.

1926-ban a locarnói egyezmény két aláíróját Nobel-békedíjjal jutalmazták. Ez alighanem annak is szólt, hogy Gustav Stresemann a külpolitikáját mindvégig a békés együttélés és a megszégyenített németek revansérzelmeinek kordában tartása jellemezte.

A rendkívül vidám, kedélyes, jó humorú Stresemann a kor legnépszerűbb német politikusa volt, akinek hosszú, sötét kabátja egyfajta divatot is teremtett, és a német utca embere a külügyminiszter nevéről Stresemann-kabátnak is hívta.

Nem a nagyszerű politikus hibája, hogy miután 1929-ben, mindössze 51évesen, egy hirtelen agyvérzésben meghalt, három évvel később már az az Adolf Hitler került hatalomra, akit ő 1923-ban még meg tudott állítani és be tudott börtönözni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük