Még a tudósok is csalnak – Ragadozó folyóiratok, adatlopó kutatók

Ön tudta hogy a friss kakascsibéket élve darálják le világszerte, mert nincs rájuk szükség?
2020-02-12
Magyarországon a legtöbb a tüdőrák – A stressz és a légszennyezettség is ok lehet
2020-02-14
Show all

Még a tudósok is csalnak – Ragadozó folyóiratok, adatlopó kutatók

A napokban van tíz éves évfordulója annak, hogy tizenkét évvel megjelenése után, visszavonták Andrew Wakefield brit orvos hírhedt – és mint Brian Deer oknyomozó újságíró munkája nyomán kiderült -, hamisított adatok alapján írt cikkét, mely kiváltója volt a 1998-ban Angliából kiinduló, veszélyes és értelmetlen oltásellenes mozgalomnak. Ekkora horderejű eset szerencsére nemigen fordult még elő, de arról sorozatban jelennek meg mostanában tudósítások, hogy a tudományos életnek több árnyoldala is van.

Arról, melyek a jelen tudományos életének legjelentősebbnek tűnő és megoldandó gondjai, koránt sem a csak a bulvárlapok, de a The New York Times, és a legnagyobb presztízsű tudományos folyóiratok, köztük a Nature és Science is meglehetős rendszerességgel közölnek cikkeket, melyek témája csak első olvasatra tűnik két külön csoportba tartozónak.

Az egyik a kutatók, kiemelten a fiatal kutatók nehéz helyzete, a másik a tudományos eredmények megbízhatósága és megjelentetésükkel kapcsolatos problémák.

A Wellcome Trust most megjelentetett felmérésében mintegy 4200, leginkább a brit orvos- és biológiai tudományok területén dolgozó kutató vett részt. Az eredmény Jeremy Farrar, a Wellcome igazgatója szerint is „sokkoló portréját mutatja a kutatási környezetnek”.

Bár a felmérés kérdéseire választ adók 84 százaléka kutatást hivatásának tekinti, büszke rá, de igen sokan túlhajtottak, ráadásul vannak, akik zaklatással is szembesülnek. (Ez nem feltétlenül szexuális zaklatást jelent. Épp elég, ha a laboratórium főnöke agresszív módon próbálja fokozni a munkatempót.) A legtöbben arra panaszkodnak, hogy a rövidtávú szerződésekkel és a tudományos verseny egészségtelen szintre emelésével nem hogy elsősegítenék, de elfojtják a kreativitást. Sok panasz van a kutatásfinanszírozásra, sokan elégedetlenek munkájuk közzétételének lehetőségeivel, 71 százalékuk érzi magát állandó nyomás, stressz alatt!

Aki kicsit is ismeri a kutatólaboratóriumokban dolgozók életét, helyzetét, cseppet sem csodálkozik a statisztika eredményén. A bérek, bár tudományterületenként nagy különbségek lehetnek, meglehetősen alacsonyak, a nemek közti fizetéskülönbség – természetesen a férfiak javára – itt sem ismeretlen, a munkaidő hosszú, a verseny pedig egyre nagyobb.

A követelmények folyamatosan nőnek, időre hozni kell az adott kutatási területen legalábbis jelentősnek számító, szerencsés esetben áttörést jelentő eredményeket, megjelentetni a cikkeket, nyerni a pályázatokon, hogy legyen pénz a kutatások folytatására, s az újabb eredmények segítségével feljebb jutni a ranglétrán, vagy csak megtartani a már elért pozíciót.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kutatóhelyek, különösen a nagyobb kutatói szabadságot biztosító akadémiai kutatóhelyek száma szűkös, nem túlzás, hogy sokan kilátástalannak tűnő helyzetről, áldatlan állapotokról beszélnek.

Ehhez sajnos még azt is hozzá tehetjük, hogy bizony nem csak egy, tudományos eredményei alapján kiváló tudósnak kellett elhagynia munkahelyét, vagy mondott fel maga, mert kiderült, erkölcsi, morális okokból főnöknek alkalmatlan, embernek cseppet sem kiváló.

A kutatók, főképp a fiatal kutatók helyzete tehát minden lehetőség, a csak számukra kiírt díjak és pályázatok növekvő száma mellett is, megoldásra vár.

A „túlélésért”, elsőségért folytatott harc azonban nem csak a fiatal kutatókra jellemző, általánosnak mondható, és annál keményebb, minél rangosabb kutatóhelyről van szó. A túl kemény verseny azonban, mely bénító lehet a kreativitásra, nehezítheti egy tudományos kérdés megoldását, és elfogadhatatlan, etikátlan megoldásokra is csábíthat.

Pár napja egy neves viselkedésbiológus cikkeit vonják sorban vissza, mert kiderült, hogy az adataikkal gond van. Nem csak neves szakembernek, de kiváló munkatársnak is tartották, és többen abban reménykednek, a kifogásolt értékek nem szándékosan, csak figyelmetlenség miatt kerültek a mérési adatok közé.

Tény, hogy a kísérleteket végzők, ill. adatokat gyűjtők számára „kéznél van” a kísérleti eredményekkel, adatokkal való „bűvészkedés” lehetősége. A megfelelően kezelt – kiválasztott adatokból számolt statisztika pedig már azt a hipotézist fogja alátámasztani, ami bizonyosan jó fogadtatásra lel majd a tudományos lapokban, a neves újságokban megjelent közlemények pedig előmozdítják a karriert, elősegítik pályázatok, jó állások elnyerését.

Annyi ilyen eset előfordult már, hogy a wikipédiában külön címszó alatt hosszú listája található az ilyen vétséget? kihágást? elkövetőknek. Mert ha nem is mindenki, de előbb-utóbb sokan „lebuknak”, és fizetik drága árát az olcsó sikernek.

Mi az, ami a leginkább segít a hamis kutatási eredmények leleplezésében? Elsősorban a becsületes kutatók munkája, akik a kísérleti munka rendjét betartva ismétlik meg a kísérleteket.

A szigorúan tudományos szempontok szerinti kísérlettervezéshez és kivitelezéshez a folyóiratok saját érdekükben is egyre inkább ragaszkodnak. Már a jelen számítástechnikai háttere is alkalmas arra, hogy hatékonyan kiszűrje a tudományos vétségeket, így hamar elérkezhetünk oda, hogy minden folyóirat előírja majd a közlésre beküldött cikkhez felhasznált összes nyers adat- és képfájlt is.

Akinek pedig kísérleteit a legnagyobb igyekezettel sem lehet megismételni, annak azonnal előveszik az összes cikkét, igen alaposan újra átnézik, és ha csalásra, az adatok manipulálására derül fény, a legjobb lapokból is visszavonják. És a kutató karrierjének általában vége.

Az adatokkal való manipulálásnak azonban van egy ennél bizonyos szempontból könnyebb, és feltétlenül gyorsabb módja is, melyhez fáradságos kísérleteket nem kell végezni, időt és pénzt lehet megtakarítani! Ez a más adatainak eltulajdonítása, szellemi érték ellopása, elegánsabb kifejezéssel, a plágium.

Január első hetének volt sajnálatos médiaszenzációja, hogy az Orosz Tudományos Akadémia Etikai bizottsága 800 orosz tudományos lapokban megjelent cikk visszavonására tett javaslatot plágiumra és egyéb etikai vétségekre utaló bizonyítékok miatt. Bár csak javaslat volt, hiszen nem ők rendelkeznek a lapokkal, többségük azonban eleget tett a kérésnek.

Mióta a világ végén is lehet internetet használni, az adathalászathoz nem kell számítógépes zseninek, csak etikátlannak lenni. A dolog persze veszélyes, hiszen egy kutatási területen sokan dolgoznak, a legjobb lapokban megjelent, számukra fontos cikkeket gyakorlatilag mindegyikük olvassa és felismerhetik az ismétlést, a különböző nevek alatt megjelent, másképp fogalmazott, de azonos tartalmat.

A neves folyóiratok mindegyike alkalmaz már szoftvereket a plágium kiszűrésére, s ezek némelyike olyan kifinomult, hogy nem csak a szó szerinti idézeteket fedezi fel – akár több nyelven is – de azt is, ha ugyanazt a gondolatot fogalmazzák meg más szavakkal.

Kevésbé bonyolult, de az internetről ingyenesen letölthető plágiumszűrő programmal a kutatók is ellenőrizhetik munkájukat, hiszen a folyóiratok minden értelemben eredeti munkát akarnak megjelentetni, és az önplágium is vétség.

A mások munkájával ékeskedni akarók számára azonban a kevésbé ismert, alacsony impakt faktorú (a folyóiratok idézetelemzésen alapuló minősítő mércéje) újságok mellett, melyekben néha meglepően jó, színvonalasabb közlési lehetőséget is megérdemlő munka is megjelenik, ott vannak azok a cikkvadász, angol nevük (predatory journals) alapján ragadozó folyóiratoknak nevezett újságok is, melyek e-mailjeikkel valósággal bombázzák a kutatókat, hogy náluk jelentessék meg közleményeiket.

Az ilyen újságoknak általában nincs impakt faktora, ha mégis lenne, az vagy nagyon alacsony, vagy nem valódi, soknak szerkesztőbizottsága is csak a honlapon létezik, a náluk megjelent cikkeket nem gyűjtik a nagy tudományos adatbázisok (külön előny a mások munkájára vadászóknak, hiszen kisebb az esélye, hogy rátalálnak adatai forrására!), egy dolgot azonban joggal ígérnek: a hozzájuk beküldött cikket, úgy ahogy van, mindenfelé halogatás nélkül közölni fogják. Nem vesztegetnek időt bírálatokra, javasolt kísérletek elvégeztetésére, csak fizesse meg a szerző a borsos közlési díjat, és másnap már kint is van munkája az interneten, mindenki olvashatja, idézheti.

Statisztika mutatja, mennyire kevesen idézik az ilyen internetes folyóiratok cikkeit, de akinek például egy pályázat beadásához az kell, hogy legyen megjelent cikke, és így lesz, pénze pedig épp van hozzá, az úgy gondolhatja, megérte. Az újság tulajdonosainak mindenképpen.

Mi ezeknek az újságoknak a legnagyobb veszélye? A munkák bírálat nélküli megjelentetése.

Az olvasók egy része számára azonban az, ami megjelent, ott van az interneten, ráadásul érdekes is, igaz is. És arról sajnos nincs statisztika, hányan olvasnak és fogadnak el hamis eredményeket.

Az már a tudomány világának sajátos „szépsége”, hogy némelyek a neves, magas tudományos  követelményrendszert állító folyóiratok cikkszerző gyakorlatát sem tartják sokkal különbnek, mint a  veszélyes példát mutató „ragadozókét”, melyekről már több interneten elérhető lista is megjelent, hogy tapasztalatlansága miatt senki ne legyen az áldozatuk.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?