Az ember, aki pillanatok alatt megfékezte a valaha volt legnagyobb gazdasági válságot

Két bemutatót pótol augusztusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
2020-07-26
Online sakktorna – Lékó kikapott Giritől
2020-07-27

A rovat támogatója:

Az ember, aki pillanatok alatt megfékezte a valaha volt legnagyobb gazdasági válságot

Sok nagy gazdasági válság volt az elmúlt száz évben, de ha azt mondjuk, hogy a „nagy válság”, a közgazdászok még ma is az 1929 és 1933 közötti recesszióra gondolnak. De hogyan sikerült az évekig tartó összeomlást szinte pillanatok alatt megfékezni? Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök és a New Deal igaz története.

Bár most is egy válság kellős közepén vagyunk, azért a mai napig, ha csak annyit mondunk, hogy a nagy gazdasági válság, akkor szinte teljesen egyértelmű a közgazdászoknak, hogy az 1929-33-as túltermelési válságra, a nagy depresszióra gondolunk.

Mi is történt?

Amikor lezárult az első világháború, majd vége lett a borzalmas spanyolnáthának is, a rengeteg áldozatot követelő pandémiának, akkor a húszas évek elején a győztes Egyesült Államokban dübörögni kezdett a gazdaság. Egy pár évig gőzerővel zajlott az újjáépítés, az emberek élvezték a békét, fogyasztottak, vállalkoztak, a tőzsde pedig szárnyalt, kicsit talán már indokolatlanul is hasított.

Mindig, minden igazán mély válságnál van két rendre felbukkanó visszatérő elem, 1929-ben is ezek okozták a bajt: a hitel és egy rossz hatás multiplikálódása.

A nagy recessziónál is az volt a gond, hogy annyira ment a gazdaság, hogy sokan már hitelből is termeltek, kapacitásokat építettek, és amikor gond lett a fogyasztással, a negatív hatások önmagukat is felerősítették, a kevesebb fogyasztó miatt még kevesebb árura volt szükség, még többen mentek csődbe, ők sem fogyasztottak már annyira. Ez volt az öngerjesztő, a multiplikatív negatív hatás.

Néhány szám

A fekete kedd néven elhíresült 1929. október 29-i kereskedési napon összeomlott a tőzsde, majd utána, mint a megsebzett béka, amelyik óriásiakat ugrál, mielőtt végleg elpusztul, a tőzsde is a kimúlás előtti hiperaktivitás jeleit mutatta, hol nagyon felemelkedett, hol zuhant, de azért alapvetően a szakadék felé tartott.

A válságévei alatt felére apadt a világkereskedelem és az amerikai ipari termelés, erős defláció volt, vagyis az árak összezuhantak, az emberek pedig mindenütt tömegesen vesztették el a munkájukat, bizonyos országokban a lakosság 40 százaléka is munkanélkülivé vált.

A négyszeres elnök

A New Deal részleteinek a bemutatása előtt annyit érdemes leszögezni, hogy ezt az összetett intézkedéscsomagot tartják az amerikai közgazdászok és történészek az egységes Egyesült Államok valódi megteremtésének, amikor az „északi” szokványok országosan felülírták a „déli” metódusokat, és ekkor alakult ki az is, amit ma a „demokrata” címke tartalmaz, nagyon leegyszerűsítve és a republikánusokkal összehasonlítva: kicsit kevesebb piac, kicsit több állami segítség.

A programmal Franklin Delano Roosevelt elnök annyira egységes sikert aratott, hogy az Egyesült Államok 32. elnöke – teljesen egyedi módon – négyszeres elnök lett, 1932-tól (megválasztása és a New Deal kezdete) egészen 1945-ig (vagyis a haláláig, egyben a második világháború lezárásáig) ő volt az elnök.

Franklin Delano Roosevelt

Mint annyian az Egyesült Államokban (említhetjük a Kennedyeket és a Bushokat), ő is egy politikai dinasztia tagja volt. Izgalmas hátterű, francia és holland eredetű családba született, anyai nagyapja például ópiumkereskedelemből gazdagodott meg Kínában, nagybátyja, Theodor Roosevelt pedig maga is amerikai elnök volt. Franklin Delano Roosevelt fiatalon lebénult, majd részben felépült, de a legendás politikus élete végéig alig tudott járni, inkább székekben látjuk csak tárgyalni, reprezentálni az egykori felvételeken.

Demokraták és republikánusok

Ám politikusként annyira sikeres volt, hogy utána az Egyesült Államokban egészen 1969-ig a demokraták domináltak, pedig előtte, utána inkább a váltógazdaság jellemezte az amerikai demokráciát. A demokrata hegemóniába csak Dwight Eisenhower tudott egy kis republikánus színt vinni, és amikor 1969-ben végre újra győztek a republikánusok, abban akkor sem volt sok köszönet, mert Richard Nixon elnök a Watergate-ügyként elhíresült csúnya botrány végén lemondással távozott.

Kis kitérővel megemlíthetjük, hogy a republikánusoknak egészen Ronald Reaganig tartott ez a vesszőfutása, aki aztán egy újabb háborús győzelemmel (igaz a Szovjetunió elleni hidegháborút javarészt nem fegyverekkel vívták) visszaszerezte a gyeplőt a republikánusoknak.

A 3 R

A New Deal, fordítsuk új szerződésnek, vagy új irányelvnek 1932-ből származó fogalom. Roosevelt azzal kampányolt a válságtól sokat szenvedő amerikaiak felé, hogy „én egy új dealt ajánlok az amerikai népnek”. Ebből a kampánymondatból ragadt a későbbi intézkedésekre is a New Deal elnevezés.

Ha a történelemkönyvek létező legrövidebb összefoglalóját szeretnénk megadni a New Dealről, akkor az úgynevezett 3R fogalmával operálhatunk. Ez ugyan magyarul nem sokat mond, hiszen három angol szóból ered, relief, recovery, reform, de tartalmilag kicsit jobban kifejtve a munkanélküliek és a szegények segélyezésére, a gazdaság helyreállítására, valamint a pénzügyi rendszer alapvető reformjára fókuszált az elnök.

Az volt az elképzelése, hogy rendbe teszi a zavaros tőkepiaci és bankvilágot, még a monetáris rendszert is megzabolázza, de úgy, hogy közben a legnehezebb helyzetben levőknek állami segítséggel legyen egy kicsit könnyebb, induljon be végre a gazdaság és még véletlenül se ismétlődhessen meg a nagy depresszió. Zárójelben megemlíthető, hogy vannak olyan történeti összefoglalók is, amelyek a reconstruction, vagyis az újjáépítés szócskát is felveszik az R-ek közé, és 4R-ként beszélnek Roosevelt politikájáról, de a korabeli programok még valójában három R-ről szóltak.

Két nagyobb fázis

Maga a New Deal valójában egy legalább kétlépcsős program volt, sőt lett volna egy harmadik kör is, csak akkor már annyira beindult a második világháború, hogy az elvitte a fókuszt a gazdasági programokról.

Az első, szociálisabb és inkább állami szabályozásra alapozó First New Deal (1933-1934) állította meg a válságot, és a második, valamelyest már „liberálisabb Second New Deal (1935-1936) alakította ki a gazdaság új működésének kereteit. Közben mindkettőt sokat támadták, utólag az elsőt mindenki sikeresnek gondolja, a másodiknak vegyesebb a megítélése.

Kezdjük a bankokkal!

Szintén örök válságtapasztalat, amit Roosevelt is zseniálisan felismert, hogy amikor nagy a pénzügyi összevisszaság, ha mindenki gyorsan akar keresni, akkor bármennyire is a munkanélküliek, vagy a tőzsdén elszegényedő középosztálybeliek, esetleg az áresések miatt csődbe menő nagyvállalkozók a fő vesztesek, a rendbetételt égis a pénzügyi szektorban, a bankoknál, az értékpapír-szabályozásnál és a pénzpiacokkal kell kezdeni.

Az elnök ezért már 1933-ban, az első intézkedései egyikeként elfogadtatta az új banktörvényt és egységesen szabályozta, az addig szövetségi és állami szabályok sokaságával működő, 18 ezer bankból álló katyvaszt. De stabilizálta a dollár mögött álló monetáris szabályokat is, és gyakorlatilag egy évszázadra megalapozta az értékpapírpiac-szabályozást.

Utána jöhet mindenki más

Miután a bankok stabilabbak lettek, Roosevelt és emberei megpróbáltak a gazdaság szinte minden területén (hatalmas munkanélküliség, visszaszoruló kereskedelem, megroggyant ipar) egyedi intézkedésekkel beavatkozni, és miközben az elnök hangsúlyozottan nem volt a túl nagy állam híve, 1933-ban kimondta, hogy az a kisebbik rossz, ha az állam elhatalmasodik, csak az emberek ne legyenek reménytelen helyzetben. Segélyezni kezdett, a híres természetvédelmi programjával például mindenféle feladatot adott a munkanélkülieknek a természetvédelemben, az erdősítésben.

A legális kereskedelmet és az állami adóbevételeket segítette az is, hogy felszámolta a szesztilalmat, támogatta az ipart, például egységesítette a szabadalmi eljárásokat. A mezőgazdaságban pedig az állam azzal segített a korábbi túltermelés (a kávéval fűtött mozdonyok időszaka) elleni küzdelmet, hogy felvásárolt egy csomó földet és kivonta azokat a termelés alól.

Utólag már vicces hasonlóság, hogy a National Recovery Administration, vagyis a gazdasági fellendülésre buzdító kampány plakátjai nem sokban különböznek a náci plakátoktól, ugyanúgy egy méretes sas volt a propaganda központjában.

Második program indul

Az első program gyors eredményeket hozott, de 1934-ben már világosan látszott, hogy, nem lesz elég. Külön rosszul jött ki, hogy az Egyesült Államok történelmének egyik legerősebb aszálya miatt a farmereknek nagyon rosszul ment, és az alacsony segélyek ugyan sok embert megmentettek, de a kevés jövedelem nem serkentette eléggé a fogyasztást.

Roosevelt ekkor gyorsított, bár továbbra sem volt a túl magas segélyek híve, de annyi, jól fizetett állami közmunkát indított, hogy sorra épültek fel a semmiből az utak, iskolák, parkok, infrastruktúrák. Pár éve még 13 millió munkanélküli volt, 1934-35-re gyakorlatilag mindenkinek lett munkája, aki akart dolgozni. Az elnök szabályozta a trösztöket, a munkaügyet, illetve a társadalombiztosítást is.

Az iparbárók nagyon prüszköltek, azzal érveltek, hogy ha ennyi embert foglalkoztat az állam a parképítésre, ráadásul, ha ilyen magasak a juttatások az állami közmunkában, akkor nekik nem marad munkaerejük. A cégek nem tudnak embereket felvenni, vagy, ha tudnak is, csak olyan drágán, hogy az amerikai áru nem lesz versenyképes a nemzetközi piacokon. 1935-től Roosevelt gyakorlatilag kialakította a máig érvényes képletet, a demokrata elnök népszerű lett a munkások, a szegények, a kisebbségek és bizonyos értelemben még a civilek, a szakszervezetek, illetve sok értelmiségi körében is. Ám azok, akik a hagyományos amerikai értékekben, a piacban, az önerőből boldogulásban hittek, illetve különösen a nagyvállalati lobbi egyre inkább az elnök kritikusa, olykor ellensége is lett.

A harmadik program

1936-banlejárt Roosevelt első ciklusa, és az újabb győzelem, az újraválasztás a New Deal nagy sikere volt. Hiszen bár valamiért mindenki támadta az intézkedések egy részét, de az eredményeket összességében mégis elismerték a választók.

A Hoover gát építése

Az elnök az újabb ciklusában továbbra sem tétlenkedett, újabb és újabb gazdaságélénkítő programokat indított, vagy legalábbis indított volna, de egyre inkább azzal is meg kellett küzdenie, hogy a régi intézkedéseit megvédje.

A Legfelsőbb Bíróság nem bánt a korábbi rendeletekkel kesztyűs kézzel, sok törvényről kimondta, hogy az amerikai alapértékek ellen megy, és érvénytelenítették is az intézkedések egy részét. Szerencsére ekkor a gazdaság már stabil volt, a depressziónak vége lett, bár a nagy válság súlyosságát mutatja, hogy szinte kétévente még voltak negatív hullámok.

A kétfrontos háború (új intézkedések bevezetése, a régiek megvédése) végül azért halványult el, azért nem nevezhetjük igazán a New Deal harmadik felvonásának az 1937-től beinduló újabb csomagokat, mert egy idő után az elnöknek más dolga akadt.

A világháború

Elindult a második világháború, és onnantól Roosevelt a külpolitikára koncentrált. Eleinte csak minden erejével támogatta Nagy-Britanniát és szövetségeseit, majd maga is hadba lépett, a feltétel nélküli megadásig ütötte Japánt és Németországot.

Roosevelt elnöksége alatt az Egyesült Államok a háborút gyakorlatilag már megnyerte, igaz a végső lezárást már nem élte meg. Élete utolsó hónapjaiban már nagyon sok támadás is érte, mert a nemzetközi gazdasági és politikai elit úgy érezte (némi joggal), hogy a közös ellenség, vagyis Németország miatt Roosevelt nem ismerte fel a Szovjetunió és Sztálin bűneit.

A világpolitika ezen újabb nagy konfliktusát, az amerikai – szovjet versenyfutást azonban az elnök már nem élte meg a New Deal atyja, Franklin Delano Roosevelt 1945. április 12-én elhunyt, a hivatalban pedig alelnöke, Harry S. Truman követte.

Harry S. Truman szenátor és Franklin Roosevelt elnök

A két, Japánt végső kapitulációra kényszerítő atombomba ledobásának elrendelésével végül is Truman nevéhez fűződik a második világháború végső lezárása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük