2024-03-12

Egyik leghíresebb zongoristánkat Nyugaton is megfigyelhették

Egyik legismertebb zongoristánk, Cziffra György élete rendkívül kalandos volt, itthon folyamatosan megfigyelte a politikai rendőrség, de nagy valószínűséggel a nyugati titkosszolgálatok is érdeklődhettek iránta. Mit rejt a Cziffra dosszié? címmel időszaki kiállítás nyílt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A tudás.hu Cseh Gergő Bendegúzt, a Levéltár főigazgatóját kérdezte. A kiállításon feltárul egy korszak, amely ma már talán történelem,…
2024-03-06

“Megvásároltam a teljes kollekciót, és ha szembe jött egy-egy másik darab, azt is megvettem”

Szerencsére mindig akad valaki, aki a feledésre hajlamos utókort emlékezteti. Egy új budapesti kiállítótérben Percz János szobrászművészre, illetve munkáira ismét kellő fény irányul. Molnár Viktorral, a Pozsonyi úti Amikor Galéria tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgetett a tudás.hu a művészről. Mikor és hogyan keltette fel Percz jános munkássága? Engem több évtizeddel ezelőtt megszólított Percz János plasztikáinak megfogalmazása, alkotói modora, ahogy az…
2024-03-04

Stohl András: azért nehéz az ilyen szerep, mert az embernek szembesülnie kell önmagával

Kifizetetlen számlák, hátralékos hitelek és biztosítások, küzdelem a szolid átlagpolgári lét fenntartásáért. Arthur Miller Az ügynök halála című drámája az 1940-es évek végén keletkezett és a második világháború utáni Amerikát vitte színpadra és filmvászonra. A darabot 1959-ben mutatták be először Magyarországon, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban. A főszerepet, a legendás, de akkor már nagybeteg színész, Tímár József alakította. Bronzba öntött alakja, a mindenkori…
2024-02-28

Barkácsolás a gazdaságirányításban – Avagy semmi sem fekete-fehér

A politikusok, döntéshozók, ha válságba kerül a gazdaság, vagy ha a politikai célok előtérbe kerülnek, gyakran kilépnek a komfortzónájukból, és indulhat a barkácsolás. Ilyen gazdaságpolitikai eseteket mutatok be nem a szokásos közgazdasági, hanem elsősorban a vezetői döntési szempontok alapján – mondta a tudás.hu-nak László Géza a Netvestor Kft ügyvezetője, a Barkácsolás a gazdaságirányításban könyv szerzője.    Nemrégiben „Barkácsolás a gazdaságirányításban”…