2024-03-12

A fiatalok, akik nyertek a meseíró pályázaton

Míg tavaly a kisebbek, idén a 11 és 14 éves életkor közöttiek bizonyultak a legtermékenyebbnek a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek 2023” elnevezésű mese– és történetíró pályázaton: ebből a korosztályból érkezett az alkotások csaknem fele. A győztes mesék szerzői – akik között akadt olyan, aki tavaly is első helyezést ért el – a Budapest Music Centerben vehették át jól megérdemelt jutalmaikat. A Richter Gedeon Nyrt. által, A Természettudományos…
2024-03-12

A felbecsülhetetlen értékű Laokoón-szoborhoz ragasztották magukat – Most elítélték őket

A Vatikáni Bíróság másodfokon megerősítette korábbi ítéletét, mely kilenc hónap börtönnel és pénzbírsággal sújtotta a két ökoaktivistát, akik 2022-ben odaragasztották magukat a vatikáni múzeumban található Laokoón-szoborhoz.   A pápai állam területén elkövetett bűncselekményekben döntő bírói testület megerősítette a tavaly június 9-i határozatát, amely kilenc hónap börtönt és több mint 28 ezer euró (kevesebb mint 11 millió forint) bírság megfizetését írta…
2024-03-11

Egy ábrában 2000 óta melyek lettek a legjobb filmek az Oscaron

Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt.…
2024-03-11

Oscar-díj: Megvan a legjobb film

Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban. Christopher Nolan Oppenheimere volt a gála nagy győztese. Nolannek a legjobb rendezés díját is odaítélték, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról. Az atombomba atyjáról, az elméleti fizikus…