2024-02-25

“A kommunizmust még ma is ünneplik Nyugaton, diktátorok vannak a pólókon”

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából mutatta be a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága a “Közel 80 éve történt… – Adatok, tények történetek a szovjet fogságból” című kötetet, amely az Alapjogokért Központ támogatásával jelent meg. Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója a Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában rendezett könyvbemutatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a “Szovjetunió…
2024-02-24

A szerelem, amely 130 éve süteményt szolgál fel nekünk

A nem megszokott párkapcsolatokra már 130 évvel ezelőtt is görbe szemmel néztek, s a kapcsolódó pletykákkal teli volt a korabeli sajtó – pont, mint ma. Ám napjainkban már ritkaságnak számít, hogy a forró szerelem egy olyan sütemény megszületéséhez ad ihletet, amelynek még 130 év múltán sem tudunk ellenállni. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban március 31-ig tekinthető meg egy kicsi, ám annál érdekesebb időszaki kiállítás, amely a XIX–XX. század fordulójára,…
2024-02-23

Tetoválások a késő Kádár-korban

Kezdetleges módszerek és szegényes mintakészlet jellemezte az 1980-as évek tetoválókultúráját, amely leginkább a börtönökben virágzott. Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus írása. Kovács Ákos 1987-ben készült vizsgálata szerint a börtönviselt és priusszal nem rendelkező férfiak körében a testre írott szövegek közül a női nevek voltak a legelterjedtebbek. A fogvatartottak – a nem börtönviseltekkel ellentétben – nagyon gyakran tetováltak…
2024-02-20

Megjelent a Magyarország történeti atlasza című sorozat első kötete

Megjelent A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997-1526 és a Magyarország történeti atlasza című sorozat első kötete, amely az 1526 és 1711 közötti korszakot dolgozza fel – közölte az HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont. A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997-1526 című kötetben kronologikus sorrendben találhatók meg a Magyar Királyság uralkodóinak magánéletéhez (például születés, házasság, gyermekek, halál),…