Dinócsont a pult alól – folyik az ősmaradvány feketekereskedelem

Aktív aszteroida lehet az Oumuamua
2020-04-15
A flamingók erős barátságokat kötnek egymással
2020-04-16
Show all

Dinócsont a pult alól – folyik az ősmaradvány feketekereskedelem

A fosszíliák feketepiacán a termékek tárháza végtelen. A csempészek szó szerint minden követ megmozgatnak, hogy több millió éves őskori maradványokból pénzt csináljanak. Miért vetemednek rá egyes orvkereskedők, hogy ősi állatok maradványaival üzleteljenek? Hogyan és kik játszák ki a jogszabályokat? Miképp utazzák át a világot az ősmaradványok? A témában Kordos László geológust, a Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatóját kérdeztük.

Pár héttel ezelőtt a New Scientist egy összefoglaló cikkben mutatta be az egyik legjobb állapotú, hattyúnyakú dinoszaurusz-lelet több évtizedes, viszontagságos világkörüli útját. Ennek során csempészek között járt kézről-kézre, mígnem egy nagylelkű gyűjtőnek köszönhetően visszajuthatott Mongóliába, a felfedezés hazájába. Önnek milyen emlékei akadnak csempészett ősmaradványokról?

Közel 20 évvel ezelőtt tárták fel a szárnyas dinoszauruszok első példányát Kínában. Akkoriban az ottani ásatások helyszínéről rengeteg dinoszaurusz maradványa indult világ körüli útra. Még egy, hazánkon keresztülutazó példányt is láthattam, amely merő véletlenségből egy Kínából rendelt építő- és díszkőszállítmányban bújt meg. Ez az addig ismeretlen példány egészen más megvilágításba helyezte a dinoszauruszokról addig alkotott képünket.

Perdöntő bizonyítékok és összefüggések láttak napvilágot: a dinoszauruszok ma is élnek és a fákon csicseregnek. Csak madaraknak nevezzük őket.

Az egyre gyarapodó fosszília gyűjteményekre az elmúlt évtizedekben pedig egyre több amatőr és kereskedő-gyűjtő vetett szemet, azonban csak néhány esetben kapott kiemelt médiafigyelmet egy-egy kámforrá vált dinoszaurusz lelet.

Kik és milyen célból gyűjtenek ősmaradványokat?

A gyűjtők között találunk amatőröket, akik saját kedvükre puszta szeretetből és szenvedélyből gyűjtenek. Találkoztam közülük olyannal, aki egy alkalommal két rudabányai foggal jelent meg az irodámnál. Faggatásom ellenére nem sikerült kideríteni, hogy honnan szerezte be a fogakat, de felajánlásának hála a leletek ily módon bekerülhettek gyűjteményünkbe. De az amatőrök között olyanok is vannak, akik kifejezetten üzleti célból gyűjtik, majd adják el az ősmaradványokat.

Végezetül vannak a gyanútlan ártatlanok, mint a híres filmszínész, Nicholas Cage, aki egy szintén Mongóliából kicsempészett Tarboszaurusz csontvázat vett egy aukción.

Nagylelkűségének hála a csontok igen hamar visszajuthattak mongol földre. És vannak, akik csendben lapítanak.

Találkozott már olyan esettel, amelynél végleg eltűntek a leletek?

A németek által Ősmadárnak elkeresztelt Archaeopteryx legtöbb példányát a németország Solnhofen bányáiban találták meg. Egy több lelettel is rendelkező Archaeopteryx tulajdonos halálát követően a hagyatékában azonban nem találták meg az ősmadár lenyomatait. A felkutatásukra egy paleontológusokból álló nemzetközi kollektíva indított hajtóvadászatot, mindhiába. A nyomok majd 25 évvel ezelőtt végleg eltűntek. Ezek az őslenyomatok azonban túlontúl értékesek ahhoz, hogy valaki mégis áruba bocsássa azokat, mert azzal az azonnali lebukást kockáztatná meg.

Tűntek már el hazai ásatásokról értékes ősleletek?

Igen, és az egyik eset személyesen is érintett. Jómagam közel 40 évig kutathattam Rudabányán az ősi főemlős, a Rudapithecus után. Egy nap olyan telefonos fülest kaptam, miszerint a bécsi Természettudományi Múzeum akkortájt elhunyt főigazgatójának a szobájából 5 darab eredeti Rudapithecus fog került elő. Az egyik egy kisebb állcsonttal együtt volt letörve, és az az állcsont töredék tűpontosan, puzzle-szerűen illeszkedett egy már korábban, Rudabányán feltárt állkapocsba. Ennek köszönhetően leltünk olyan, némileg rosszul meghatározott maradványokra, amik bizonyították, hogy valóban a rudabányai majmok fogait rejtették a múzeumi szekrények. Némi kutatás után kiderült, hogy egy feltehetően magyar csempész osonhatott be sötétedést követően a rudabányai ásatás helyszínére – miután egész nap a bokrok mögül figyelte a régészek munkáját – míg végül a megbízóján, egy németül igen gyengén beszélő orvkereskedőn keresztül kerülhettek a csontok a múzeum főigazgatójához. Mivel a bécsi Természettudományi Múzeum stabil hátterű, nagyhírű múzeum, így – a diplomáciai botrányokat mellőzve – beletörődtünk abba, hogy a csontok megfelelő, szakszerű környezetben második otthonra találtak, az osztrák kollégáknál.

Változott-e a helyzet Rudabányán? Akadnak új felfedezések?

Napjainkban Rudabányáról egyszerűen kiebrudalták a magyar kutatókat. Kanadai munkatársaink kvázi gyarmatosították a rudabányai ásatások helyszínét, akik mindennek tetejébe védett leleteket szállítanak engedély nélkül külföldi kivizsgálásra.

Az őstörténeti jelentőségű maradványok útjai pedig napról-napra követhetetlenné válnak. A kanadaiak lelki szemei előtt újabb Rudapithecus leletek lebegnek, hiszen ezért kaphatnának anyagi támogatást és szakmai elismerést. Emiatt azonban az idővel versenyt futva és a minőségi munkát félretéve – az orvcsempészekhez hasonlóan – a többi helyi leletben olyan károkat képesek okozni, amelyek miatt ezek elvesztik szakmai értéküket. A paleontológus szakma egyik létfontosságú kitétele ugyanis az, hogy az ásatás során törekedni kell minden, a kőzetekben fellelhető információ rögzítésére, begyűjtésére.  Egy gondatlan kalapácsütéstől a lelet származásával kapcsolatos információk 99%-a elveszhet, egy ilyen károkozást követően pedig nem lehet rekonstruálni az állat történetét.

Loptak el már múzeumból fosszíliákat?

A múzeumokból ritkán csennek el maradványokat, hiszen a gyűjteményekhez hozzáférő személyzeteknek szakmai érdeke fűződik ahhoz, hogy a gyűjtemény egységes és teljes maradjon. Mindazonáltal jómagam is találkoztam már Erdélyből érkezett, múzeumi leltári számmal megjelölt dinoszaurusz-lelettel, amire még a lelőhely nevét is ráírták.  Csak sajnos ismeretlen volt számunkra az illető, aki meglovasította a csontokat, és aki ezzel nagy értékű lopást követett el. Azonban egy múzeumi, vagy kutatólabori tanúsítvánnyal / pecséttel hitelesített csont már nem számít feketepiaci terméknek. Egy ilyen címke tulajdonképpen kifehéríti a leleteket, amik így sokkal többet érhetnek a piacon, de tudomásunk szerint hitelesített maradványok ritkán kerülnek elő.

Milyen úton-módon keringenek a gazdátlan ősmaradványok és kikhez jutnak el?

Hazánkban egy időben Mongóliából származó tojásokkal üzleteltek több alkalommal is az ősmaradvány-csempészek, akik még engem is megtaláltak azzal a szándékkal, hogy hivatalos iratot állítsak ki egy tojás valódiságáról. Mivel kérésüket megtagadtam, így az igazolásom híján egy múzeumhoz sem kerülhetett az ősmaradvány. Az Erdélyből származó barlangi medvék több tízezer éves maradványai ugyancsak gyakori vendégek a csempészek eladósorba kínált portékái között. Remek állapotú koponyák több ezer eurós áron, fogak pedig darabonként nagyjából 150-200 Euróért kerültek a csempészek furgonjaiból vagyonos nyugati vállalkozók vitrinjébe, vagy különböző leletbörzékre.

Milyen jogi lépéseket lehet tenni az ősmaradvány-csempészek ellen?

Néhány évtizede Magyarországon is jelen volt egy néhány fős banda, akik lényegében az egész országot végiglopták egy maffiahálózattal a hátuk mögött. Bérbaltaváron, egy egykori szemétdomb helyén kialakított ásatás helyszínén buktak le.

Ugyan első fokon elítélték őket, de másodfokon már nem tudtak mit kezdeni velük – a szombathelyi bíróság felmentette őket, ugyanis a leletek birtokos nélküli tárgyaknak számítottak, amiket ezáltal nem loptak el valójában senkitől.

Csak a természetvédelmi területen begyűjtött, illetve régészeti leletekre vonatkoznak azok a törvények, amik állami tulajdonná nyilvánítják őket. Talán emiatt sem szabott határt a törvény senkinek Bugyiban néhány évvel ezelőtt, amikor mindenki kénye-kedvére cipelhette el az ősmaradványokat a helyi kavicsbányából. A kocsmárosnak csontokkal fizettek, valakinek a kutyája mamutlapockából vacsorázott, az állatorvos pedig a rendelőjét dekorálta ki a csontokkal. Magam jártam végig a település házait, hogy az elkapkodott ősleleteket megleljem.

A hétköznapi ember hol juthat hozzá legálisabb úton ősmaradványokhoz?

Ha nem létezne bányászat, akkor jóval kevesebb ősmaradvány kerülhetne a felszínre, s jutna el az ásványbörzékre, vagy az aukciókra. Előbbiek a lelkes amatőr gyűjtők kiállítóhelyei. Habár ezek inkább csecsebecsék kiárusításáról szólnak, az „asztal alól” olykor merőben értékes leletek kerülhetnek elő. Az aukciós házakban viszont hitelesítő eljáráson esnek át a licitálásra váró leletek. A nyilvános árveréseken viszont olyan vevőkhöz kerülhetnek még a dinócsontok is, akikről soha nem hull le a lepel és a leleteknek örökre nyoma veszhet. Míg az Egyesült Államokban a megfelelő jogszabályozás segít eldönteni, hogy melyik csont kié lehet, addig nemzetközi viszonylatban – beleértve minket is – komoly hiányosságok akadnak e téren. A védendő ősmaradványok körét a miniszter határozhatná meg, azonban erre a feladatra nem, hogy miniszter, de még minisztérium sem létezik. Úgyhogy addig is imitt-amott a legváratlanabb helyeken bukkanhatnak fel eladó ősmaradványok. Csak nyitott szemmel kell járni. Vagy érdemes megkérdezni az eladót, hogy a pult alól mit is árul. Ja, hogy hol? Adok egy tuti tippet. Az Ecserin.

És végül egy megkerülhetetlen kérdés: Ön szerint hogyan befolyásolja a koronavírus járvány a fosszíliacsempészetet és kereskedelmet?

Miután a kijárási korlátozások és tilalmak mellett a legtöbb országhatárt is lezárták, ezért ezek az ügyletek ellehetetlenültek. A csempészek nem tudják az ősmaradványokat saját járműveikkel országokon keresztül utaztatni, más szállítási utak pedig nehezen elképzelhetőek, tehát – a kevés szerencsés kivételek egyikeként – ez a piac is teljesen leállt.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?