Machiavelli szerint a cél szentesíti az eszközt, miközben nem volt teljesen elvtelen

Mars-szondája felbocsátására készül Kína
2020-07-23
A rókák már több tízezer éve eszik az ember által otthagyott maradékot
2020-07-24

Machiavelli szerint a cél szentesíti az eszközt, miközben nem volt teljesen elvtelen

Niccoló Machiavelli neve a legtöbb ember számára a politikai törtetés gátlástalanságát idézi fel. Ez a megközelítés azonban rejtve hagyja személyiségét és életét, arról nem szólva, hogy sarkított módon foglalja össze nézeteit, amelyeket legismertebb munkájában, A fejedelemben foglalt össze. Ám a sok mai vezető által is ideálként tekintett Machiavelli összetettebben közelítette meg a hatalom megszerzésének, megőrzésének és gyakorlásának kérdését. Teljesen elvtelen és erkölcstelen nem volt, bár azt vallotta, hogy a politika erkölcsi alapon nem lehet sikeres.

Macchiavelli. Santi di Tito festménye (forrás: Wikipédia)

Politikai köpönyegforgatóként is szokás emlegetni, hiszen szolgálta tanácsaival a Medicieket, vagy a Borgiákat, ám itt sem beszélhetünk teljes elvtelenségről: mindig azt a hatalmat igyekezett támogatni, amely nagy álmát, az egységbe forrott Itáliát tartotta céljának.

A nagy hatalomstratéga 1469-ben született, életét meghatározta az a tény, hogy jómódú család gyermeke volt, ráadásul a jogtudós apa a vagyon mellett komoly műveltséggel is fel volt vértezve. Ennek egyike jeleként költséges szenvedély fűtötte, abban a korban újdonságnak számító nyomtatott könyveket gyűjtött. Niccoló műveltségét e családi könyvtár révén alapozta meg, amit fokozott, hogy célirányosan apja nyomdokaiba lépve jogot hallgatott.

A szellemi fejlődését meghatározó másik tényező az volt, hogy 1494-től élete végéig háborúk sora borította lángba Itáliát. VIII. Károly francia király Nápolyt akarta megszerezni, s ennek eredményeként  Machiavelli egész életén át egymás után robbantak ki a konfliktusok. A francia király, aki rövid időre sikerrel is járt, alig 27 évesen, egy szerencsétlen mozdulat következtében halt meg: fejét egy alacsony szemöldökkőbe ütötte. Addigra azonban a háború magvát elvetette.

Machiavelli szűkebb pátriájából, Firenzéből seregei 1494-ben elűzték egykori mindenható urának, Lorenzo „Il Magnifico” Medicinek erőtlen fiát, a szerencsétlen melléknévvel felruházott Pierót. A hatalom a fanatikus Girolamo Savanarola kezébe került, aki 1498-ban végül máglyán végezte, ez azonban nem jelentette a Mediciek visszatértét. Eljött viszont Machiavelli ideje.

Firenzében maradt a köztársaság, az államot az úgynevezett Tízek Tanácsa irányította. Ennek lett tagja Machiavelli, aki számos diplomáciai tárgyaláson képviselte a városállamot és tett szert további műveltségre, miközben a gyakorlatban ismerte meg a reneszánsz politikát. A Tízek Tanácsának uralma nem tartott sokáig, a Mediciek 1512-ben visszaszerezték a város feletti uralmat, élen a későbbi X. Leó pápával, Giovanni di Medicivel. Ez nem sok jót ígért Machiavelli számára.

Komoly megtorlás mégsem érte. Rövid időt börtönben töltött, de hamar szabad lett, és visszavonulhatott családi birtokára. Tapasztalatait egy könyvben összegezte, ez lett a Fejedelem (Il Principe), amelyet 1513-ban vetett papírra (igaz, a könyv csak két évtized múltán látott napvilágot). A máig sokat citált és vitatott műben a szerző (II.) Lorenzo di Medicit szólította meg művével, ugyanakkor nem volt titok, hogy a mintát az ideális fejedelem alakjához a Mediciek ellenfelei, a Borgiák révén választotta, nevezetesen Cesare Borgia, II. Gyula pápa törvénytelen és gátlástalan fia személyében. A Medici-szál viszont nem volt véletlen: idővel a Firenzét uraló család is hasznát vette Machiavelli tanácsainak, hiszen előttük is a nagy cél lebegett: az egységes Itália.

A mű királytükör, amely a hatalom megszerzését – és ami fontosabb – megtartását mutatja be, azt, hogy hogyan lehet mindezt a legeredményesebben kivitelezni. Elvetette a korban jellemző elvet, hogy az uralkodó isten akaratából irányít – bárki, aki a képességek és lehetőségek birtokában van, lehet rátermett vezető. Az erkölcs létét explicit nem tagadta, de a politikában nem szánt neki szerepet, és a sokat emlegetett tételt, miszerint a cél szentesíti az eszközt, némileg árnyaltabban látta. Azt állította, hogy az erkölcs, a jó és rossz megítélése nem a politika terepére tartozik, abban nem játszhat szerepet. Ezért nem is képezheti gátját a hatalom megragadásának és megtartásának, hiszen annak fontos eszköze az intrika, erőszak és utóbbi szervezett formája, a háború. Lehetetlennek tartotta, hogy az uralomért folyó küzdelem ne járjon emberi életek feláldozásával, de mégis úgy tartotta, hogy lehetőleg legyen végső eszköz, s akkor kerüljön sor ilyesmire, ha az elkerülhetetlen. Ehelyett az emberek megnyerését tartotta hatékonyabb eszköznek, akár a kedvesség, akár megvesztegetés révén. Vagyis: ha lehet, ne erőszakkal növelje erejét a fejedelem, de ne habozzon, ha más eszközei elégtelennek bizonyulnak. Az erkölcs, a jóság, a gonoszság stb. megítélését úgy kezelte, hogy azok nem értelmezhetők a politikai hatalom erőterében.

Három módja van azon birodalmak megtartásának, amelyek, mint mondottuk, maguk szerezte törvények alatt, szabadságban élnek, amikor meghódítják őket. Elsőbben is, elpusztítani, másodsorban közöttük lakni, harmadsorban saját törvényeikkel élni hagyni és adófizetésre kötelezni őket; ugyanott kevesek uralmát létrehozni, és barátságukat így biztosítani.

– írta például.

Bár Machiavelli nevéhez számos más munka is fűződik, (írt Firenze történetéről, vagy komédiát Mandragóra címmel), mégis A fejedelem őrizte meg emlékét. Nyugalomra utolsó éveiben sem lelt, Firenzében 1527-ben ismét véget ért a Medici-uralom, Machiavelli pedig az ő hívüknek számított. Ismét vidéki birtoka nyújtott menedéket, de visszaút már nem volt számára: ez év nyarán elhunyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük