Nem túlzás, hogy a csapból is a mesterséges intelligencia (MI) folyik, az emberiség fennmaradásának záloga, a legsúlyosabb problémákat a MI segítségével oldjuk majd meg, és a robotok nem a vesztünkre törnek, hanem segítenek nekünk. Vagyis az MI a közbeszéd tárgya lett, annál is inkább, mert számos helyen már gépekkel (szoftverekkel) társalgunk. De tudjuk valójában, miről beszélünk?

Ezer szó helyett álljon itt először egy halmazábra: a mesterséges intelligenciának része a gépi tanulás, annak része a mélytanulás (lásd lejjebb), az adattudomány pedig meghatározó eleme a teljes mesterséges intelligenciának – és egy sor más, tudományos, műszaki és gazdasági területnek.

És akkor jöjjön az ezer szó.

A számítógép klasszikus meghatározása: „a szellemi rutinmunka gépesítésének eszköze”. Eszerint a számítógép, mint olyan, beletartozik a mesterséges intelligencia fogalmába. Az okostelefonba költözött zsebszámológép gyorsabban és pontosabban számol, mint a fejszámoló-művészek. A szavak egymás melletti előfordulását figyelő nyelvi fordítók ugyan pont azért rosszak, mert a kontextust, a szöveg hangulati, vagy téma környezetét nem tudják figyelembe venni, de legalább a nyersfordítást pillanatok alatt elvégzik. A „mesterséges intelligencia alapú” megoldások az ismétlődő, az ember számára fárasztó és kellemetlen, ezért sok hibát kiváltó tevékenységek elvégzésében a legjobbak.

A MI nem egy dolog, hanem sok és sokféle. Ezért is fontos a róla való kommunikáció során megjelölni, hogy pontosan miről is beszélünk. Fejlett MI-nek az ideghálózatot utánzó, és a mélytanulást alkalmazó megoldásokat nevezzük. Ezeket az eljárásokat a működés előkészítésekor, nagy adatbázisok kialakításakor, vagy egy adott szolgáltatás alkalmazása során, valós időben is lehet alkalmazni.

Mélytanulás: az ideghálózatot számítógéppel utánzó eljárások számos programozási funkciót alkalmazó formája; a számítógépek teljesítményének és a rendelkezésre álló adatok mennyiségének hatványos növekedése folytán annyi funkció vált lehetségessé, amely minőségi ugrást eredményezett, például a képfelismerés és a gépi fordítás területén.

Ezek nem elvont dolgok, hiszen minden okostelefonban minden egyes nap használunk MI-t például az elgépelések automatikus javításában, ami ráadásul még tanul is – de az nem mélytanulás, csak adatbázis-karbantartás. Ennél okosabb MI-t alkalmaz az útvonaltervező. A legokosabb az automatikus fordítás, amely ugyan nem valós időben, és nem a telefonban, hanem a felhőben, és a szolgáltatás elindulásakor végezte el a szavak szomszédsági gyakoriságának rögzítését minden nyelvben, amely erre alkalmas. Továbbá az okostelefonok beszédfelismerésében is MI működik, amely mostanra már minden nyelv minden szavának minden akcentusú kiejtését ismeri.

A mesterséges intelligencia nem magától okos, hanem tőlünk

A mesterséges intelligencia egyik közeli őse (mondhatni a „neandervölgyi”) szakértő rendszer, a másik pedig a döntéstámogató rendszer. A szakértő rendszer végtelen mennyiségű „ha,… akkor, … egyébként… ” feltételsor vizsgálata és végrehajtása során jut el egy komplex (általában) műszaki feladat valamely megoldásához. A döntéstámogató rendszer pedig a rendelkezésére bocsátott felfoghatatlan mennyiségű adat előre megadott, felfoghatatlan mennyiségű szempont szerinti elemzése során jut egy, szintén előre megadott szempontok szerint optimális döntésre, azaz különböző feladatok meghatározott sorrendben, meghatározott idő alatti végrehajtására.

Az ilyen optimális döntések elkerülhetetlenül felidézik az ókori szobrász esetét, aki mindenkit megkérdezett, milyen szobrot faragjon, és amikor elkészült, megkövezték, mert senkinek sem tetszett (igazán). Az átlagok – átlagosak: nem kiemelkedők se pozitív, se negatív irányban. A zseniális döntések viszont megosztók: lesznek, akik nagyon rosszul járnak a végrehajtásával, de jó esetben az elég nagy többségnek elég jók lesznek – ha aktívan részt is vesznek a döntésben előírt helyzet eléréséért.
Nos, a mesterséges intelligencia nem fog ilyen zseniális döntéseket hozni. Ha nem tetszik, amit mond, nem hajtjuk végre, annál kevésbé, mert mi adtuk meg az adatokat és a szempontokat. Ha nem jó következtetésre jut, akkor nem ő hibázott, hanem mi. A gyermeknevelés végeredménye is azért bizonytalan, mert nemcsak a szüleitől tanul az a gyermek.

A robotokról

Ez is egy ősi igény: a gépember. Először a sumér legendákban szerepel az agyagból gyúrt műlény, innen vette a zsidó folklór a Gólemet, és valószínűleg súlyos átkot vonz az az állítás, hogy a keresztény teremtéstörténetben az ember maga egy „mesterséges” isten.

Magyar vonatkozás a robotikában a Kempelen Farkas-féle Sakkozó Török. Szóval, évezredek óta a „levegőben van” az ember formájú mesterséges lényre irányuló igény, hogy ne mondjuk, kereslet.

Asimov robotikai törvényei persze nem a tudomány, hanem az irodalom fogalomkörébe tartoznak. Fő funkciójuk, hogy sok izgalmas történetet lehessen építeni arra, hogy ezek a szép, egyszerű és logikus(nak tűnő) korlátozások milyen ellentmondásokat hordoznak magukban.

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznek.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, ha ez nem ütközik az 1. és-vagy a 2. törvény előírásaiba.

Az ipari robotok eközben évtizedek óta velünk vannak. Sok év óta a tanulás is a képességeik közé tartozik, igaz, képességük leginkább csak egy-egy adott, bejárt pálya megjegyzéséből áll, amihez a gyártó kényelmes és szemléletes humán interfészt biztosít.

Ez egy viszonylag kevéssé kihívó fotó az emberformájú robotok témaköréhez, ráadásul épp egy felméréshez készült, amely a nők mesterséges lényekkel szembeni féltékenységét vizsgálja (ha valakit érdekel, ezzel a keresőkifejezéssel guglizzon rá: „Jealousy 4.0”, azaz Féltékenység 4.0).

Számos film és számítógépes játék tükrözi az emberek túlzottan emberformájú robotokkal kapcsolatos vegyes érzelmeit. Emiatt is érthető, hogy miért esik kevés szó a meglehetősen érett fázisba jutott digitális szexjátékszer-iparról. Nem véletlen, hogy a VR- (virtuálisvalóság-) megoldás nem jött be, az életnagyságú babák viszont igen. Az 5-10 ezer dolláros árba simán belefér egy okostelefon(nyi intelligencia), amelynek révén a baba egészen valószerű módon tud társalogni, és-vagy kis testbeszéd-elemeket befolyásolni számos, különböző interperszonális kommunikációs helyzetben (szemmozgás, pislogás stb.)

A gazdag Japánban, ahol sok az egyedül maradt idős ember, jól fejlődik a háztartást segítő, határozottan robotszerű készülékek ipara. A terület trendjeinek megfelelően Magyarországon egy kutatócsoport a robotok hangreakcióit vizsgálja, elemzik a robot hangját, hogy az emberek egész biztosan robotnak tartsák.

Egyébként már egészen alacsony mestersége intelligencia szinttel is nagyon jól használható, sok szolgáltatást nyújtó robotot lehet építeni. A társadalmi kapcsolatok meglepően nagy része ugyanis szellemi rutinmunka, tehát jól számítógépesíthető.

Ahhoz képest, hogy híradások szerint volt, hogy valaki feleségül akarta venni a gumibabáját, mert az (ő?) a szexen kívül is megfelelően pótolta eltávozott társát, már szinte alig figyelemre méltó, hogy hányan veszeksznek, vagy éppen beszélgetnek digitális személyi asszisztensükkel, Sirijükkel, Alexájukkal, Cortanájukkal (egyelőre és még elég sokáig csak angolul).

A robotizációnál nem lehet nem észrevenni azt az irányt, amely – a társas kapcsolatoknak a koronavírus-járványtól alapos lökést kapott digitalizációja nyomán is – a digitális társakra és segítőkre irányuló kereslet növekedését mutatja. De az első kereskedelmi termék a robotpiacon a sofőrrobot, azaz az önvezető autó lesz. Számos, a vezetést segítő funkciót már beépítettek az autóba: ilyen a vészfékező, a sávtartó automatika, az elalvásfigyelő, a közlekedésitábla-figyelő, a parkoló automatika, az automata segélyhívó – a növekvő „okosság” sorrendjében, de ezek még nem intelligens funkciók. A következő lépés talán a garázsból önállóan kiálló autó lesz, annak már „intelligensen” kell figyelni nemcsak az élettelen, hanem az élő környezeti elemekre is: a kutyára, macskára, gyerekre.