2024-04-18

Megvan a horvát választások győztese

A parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben – közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia. A részeredmények tükrében a HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 60, az SDP irányította Igazság Folyói nevű koalíció…
2024-03-17

Idén nyáron is utazhatunk vonattal az Adriára

Az Adria InterCity június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik a horvát tengerpartra, Splitbe Budapestről – közölte a MÁV-START ZRT. Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, 2022-ben az utasszám megduplázódott, 2023-ban pedig már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal a horvát tengerpartra. A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat Budapestről…
2024-02-13

Horvátország a sorkatonaság újbóli bevezetését vizsgálja

A horvát kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét: milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot – jelentette be hétfőn Andrej Plenkovic miniszterelnök a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormánypárt elnökségi ülését követően. Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt – hangsúlyozta Plenkovic. “Fel kell emelnünk a fejünket,…
2024-01-26

Horvátországban díjmentesen vehetnek fel pénzt az OTP ügyfelek

Év elejétől kilenc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt az OTP Bank ügyfelei a bankcsoport több mint 2700 készpénzautomatájából – közölte az OTP Bank az MTI-vel. Az akció Albániára, Bulgáriára, Horvátországra, Moldovára, Montenegróra, Romániára, Szerbiára, Szlovéniára és Ukrajnára terjed ki. A kedvezményt tranzakciószám és a készpénzfelvétel mennyiségi korlát nélkül vehetik igénybe az ügyfelek. Az ügyfelek számára a most bejelentett…