2022-05-09

Folytatódik a Szédületes Tudomány című programsorozat a Várkert Bazárban

Folytatódik a Szédületes Tudomány című programsorozat a Várkert Bazárban: a Pandémia – Velünk élő járvány című ismeretterjesztő előadáson ezúttal a világméretű betegségek okait és következményeit járják körbe szakértők közreműködésével – közölte a Várkert Bazá. A Várkert Bazár május 17-ei eseményén az érdeklődők Kemenesi Gábor víruskutató segítségével virtuális sétán fedezhetik fel azt a pécsi labort, ahol évek óta küzdenek a vírusok ellen. Azt a…
2021-02-23

A spanyolnátha három hulláma nagyon emlékeztet a mostani világjárványra

A nagy járványok jellemzően több évig tartottak, így bár a koronavírus már egy éve megjelent Európában, és nagyon hosszúnak érezzük az azóta eltelt időt, ez mégsem számít ritkaságnak a járványok történetében. Nézzük meg, hogy a nagyobb járványok mennyi idő után szűntek meg! Sajnos egy rossz hírrel kell kezdenünk: a történelemben feljegyeztek olyan járványt is, az Antonine pestist, amely Marcus Aurelius császár uralkodása alatt 15 éven át, 165 és 180 között tombolt a Római…
2020-12-16

Vakcinatörténelem: a felszívott csík himlőtől a mézes kutya ganén át a védőoltásokig

Himlő, járványos gyermekbénulás, torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, kanyaró, bárányhimlő, fertőző májgyulladás, vírusos agyhártyagyulladás – súlyos, nem egyszer világjárványokat okozó betegségek, amelyek ellen az oltások bizonyultak a leghatékonyabb fegyvernek. A fertőző betegségek története végigkíséri az emberiség történelmét. A járványok egészen a 20. századig több áldozatot követeltek, mint a háborúk. A járványos méreteket öltő fertőzések közül…
2020-05-13

Vírusfilmek: a valóság és a képzelet borzongató elegyei

Világjárványok alatt különösen jó időtöltés járványfilmeket nézni. Ha másért nem, hát azért, hogy lássuk: sokkal rosszabb is lehetne. Közben meg kiderül, hogy mennyi mindent találtak ki jól a filmek alkotói (meg milyen sokat nem). Nem mellesleg érdekes motívumokat, megoldásokat is felfedezhetünk. Számos járványmodellt tettek közzé mostanában. Kiderült, hogy a betegségek terjedését legalább annyi tényező befolyásolja, mint az időjárásét. A valóságot ezért egyik…