2021-05-28

Az első vasútról itthon azt gondolták a bűnt terjeszti majd

A vasút komolyan átalakította a környezetét, hiszen egy vasútvonal kiépülése városok fejlődését indította meg, ha azonban elkerült a vonal egy települést, akkor az akár a hanyatlását is jelenthette. Hasonló következménye volt a Pestet Váccal összekötő vasútat megelőző Pozsony-Nagyszombat vonalnak is. Míg Pozsony, vagy Bazin sokat profitált a beruházásból, addig az abból kimaradó Modor a vesztes oldalra került. Ha azt mondjuk, hogy 175 éve indult meg a vasúti közlekedés…
2020-06-18

Az első magyar vasút tűzifaként végezte

Az első magyar vasútvonal 1846-ban nyílt meg, és Vácig vezetett. Kevesen tudják, hogy nem ez volt az első vasútvonal Magyarországon, hanem „csak” az első gőzvontatású. Már korábban lefektettek síneket Magyarországon, csak azokon lovak húzták a szerelvényeket. Az első lóvasút 1827-ben nyílt meg. Az 1827-es lóvontatású vasút ráadásul a világon az első, bárki számára használható vasútvonalak között volt. A mai szem azonban semmi vasút-szerűt nem talált volna benne.…