A 150 éve született Szergej Rahmanyinovra emlékezik a Pastorale családi előadássorozat idei harmadik hangversenye

Értékőrző zöldutas kerékpártúrát tartanak Nyugat-Nógrádban
2023-05-05
Fonogram-életműdíjat kapott Korda György és Balázs Klári
2023-05-05
Show all

A 150 éve született Szergej Rahmanyinovra emlékezik a Pastorale családi előadássorozat idei harmadik hangversenye

A 150 éve született Szergej Rahmanyinovra emlékezik a Pastorale családi előadássorozat idei harmadik hangversenye a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésében május 13-án, szombaton a Pesti Vigadó Dísztermében – tájékoztattak a szervezők.

A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a koncert főszereplője a többszörös nemzetközi versenygyőztes, világjáró zongoraművész, Farkas Gábor, aki szerteágazó művészi tevékenysége mellett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője, Japánban pedig a Tokyo College of Music vendégprofesszora.

Mint felidézik, Farkas Gábor már első hanglemezéért, amelyen Liszt-műveket játszott, nagydíjat kapott, később többek között Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2019-ben Japánban elnyerte az év hangversenyéért járó Aoyama Zenei Díjat. A művész a nagy romantikus mesterek, Chopin, Liszt, Rahmanyinov elsőrangú előadójaként ismert – teszik hozzá.

A zongoraművész partnere ezúttal Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas szoprán, a Magyar Állami Operaház örökös tagja lesz, a világ legnagyobb operaházainak ünnepelt művésze. Az operaénekesnő az orosz zenének, így Rahmanyinov dalainak is avatott előadója, diplomáját a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban szerezte – áll a közleményben.

A koncert első részében Rahmanyinov Moments musicaux (Zenei pillanatok) című zongorasorozatából csendül fel két érzelmekkel teli darab, majd különböző hangulatú zongorakíséretes dalok következnek. A második rész két, zongorára és zenekarra komponált művét a középkori szekvenciadallam, a Dies irae (A harag napja) köti össze.     Rahmanyinov a Rapszódia egy Paganini-témára című nagyszabású variációsorozatát “az ördög hegedűse”, Niccolo Paganini 24. caprice-a ihletésére írta, Liszt Haláltáncát pedig az itáliai Pisa városa temetőjének egy hátborzongató freskója, A halál diadala inspirálta. A két rendkívül virtuóz darab egyúttal a két zseniális zongorista-zeneszerző, Liszt Ferenc és Szergej Rahmanyinov szellemi kapcsolatát is szimbolizálja – hangsúlyozzák a szervezők közleményükben.

A Szent István Filharmonikusokat ezúttal Ménesi Gergely vezényli, a szerkesztő-műsorvezető Solymosi Tari Emőke, a hangversenyről és az előadássorozatról további információ a https://sztif.hu/esemeny/2023-05-13-pastorale-3.html internetes oldalon található.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.