A felújítási munkálatok után Egry József festőművész munkásságát bemutató kiállítással nyitja meg kapuit június 24-én a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum – tájékoztatott a kiállítóhely.
A Laczkó Dezső Múzeum országosan védett műemlék épülete a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (VEB2023 EKF) támogatásával újult meg.
A munkálatok eredményeként teljes körűen felújították a 120 éves épület kiállítótereit, belső helyiségeit.
A mai elvárásoknak megfelelő múzeumi kiállító- és látogatóterek létrehozása, az épület akadálymentesítése és külső homlokzatának felújítása mintegy 1,7 milliárd forint támogatás mellett valósult meg – írták a közleményben.
A múzeum a felújítási munkálatok után
Egry József születésének 140. évfordulója alkalmából létrejött nagyszabású kiállítással
nyitja meg újra kapuit.
Mint írták, az első világháborút követően Keszthelyen, majd Badacsonyban letelepedő Egry Józsefet
elsősorban a Balaton festőjeként tartják számon,
ám ennél sokkal összetettebb életművet hagyott hátra. Így a kiállítás sem csupán a balatoni képekre koncentrál, hanem felvonultatja a festő olaszországi tanulmányútjai során készült alkotásokat is.
A tárlat gerincét a múzeum képzőművészeti gyűjteményének mintegy
50 darabot számláló Egry-kollekciója
adja.
Mivel Egry itáliai képeinek zöme már az 1930-as években közvetlenül magántulajdonba került,
a kiállított művek egy része műgyűjtőktől kölcsönzött darab.
A tárlat további képei fővárosi és vidéki múzeumok gyűjteményeiből ékeznek Veszprémbe.
A kiállítás felvezetéseként a múzeum munkatársai a festővel készült korabeli interjúkat és Nyáry Krisztián Egry Józsefről és Pauler Juliskáról szóló írását is feldolgozták hanganyag formájában.
Az online elérhető tartalmak célja, hogy a kiállításra érkező látogatók már ismerjék az alkotó gondolatait és alkotói filozófiáját.
A múzeumban az időszaki kiállítás időtartama alatt
tárlevezetéseket, workshopot, élményfestést és borkóstolót
is szerveznek, melyekről az intézmény közösségi média felületein tudhatnak meg többet az érdeklődők.