Tévésorozat készül Christopher Paolini Eragonjából a Disney streamingszolgáltatása számára – olvasható a Variety honlapján.
Az Eragon című regény Paolini négy könyvből álló Örökség-ciklusának első kötete. A hollywoodi portál szerint a sorozat előkészítése még az elején tart, de elképzelhető, hogy Paolini is részt vesz majd a produkció forgatókönyvének megírásában.
A fantasy regénysorozatban az Alagaësiában élő kamasz Eragon és sárkánya, Saphira azért küzdenek, hogy felszabadítsák világukat a zsarnokság alól. Az első kötet, amelyet Paolini még 15 évesen kezdett írni, Eragon címmel jelent meg 2002-ben, amelyet az Elsőszülött (2005), a Brisingr (2008) és az Örökség (2011) című folytatás követett. A népszerű sorozat világszerte 41 millió példányban kelt el.
A regény alapján 2006-ban már született egy film Eragon címmel, amelyben Rachel Weisz kölcsönözte a hangját Saphirának, a sárkánynak. A produkciót, amelyben Eragon szerepét Ed Speleers játszotta, részben Magyarországon forgatta a rendezőként debütáló, Oscar-jelölt látvány effektus-guru, Stefen Fangmeier.
Budapest, 2023. december 7. Érdeklõdõk a Suttogó föld - A táj alternatívái a magyar és izraeli kortárs képzõmûvészetben címû kiállítás megnyitóján a Néprajzi Múzeumban 2023. december 7-én. A november eleji terrortámadás miatt kitört háború következtében késõbbre halasztott, 6. Jeruzsálemi Biennálé egyik tárlata magyar alkotók munkáival kiegészülve egy hónapon át látható. MTI/Bruzák Noémi