A migrén és a tanulási képességek összefüggéseit vizsgálták szegedi kutatók

Visszatért a természetbe a három megmentett vadmacska
2021-03-05
Harminc évesen került a világ élvonalába a zseniális építész, Bálint Zoltán
2021-03-05

A migrén és a tanulási képességek összefüggéseit vizsgálták szegedi kutatók

A migrénben szenvedő felnőtt és gyermek betegek vizuálisan irányított, asszociatív tanulási képességeit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, erről szóló tanulmányuk a fejfájással foglalkozó egyik vezető folyóiratban, a Cephalalgiában jelent meg, a cikk egyik ábrája pedig címlapra is került – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága

.

A kutatásban Nagy Attila és munkatársai egy eredetileg amerikai teszt (Rutgers Acquired Equivalence Test) saját maguk által továbbfejlesztett változatával vizsgálták a migrénben szenvedő pácienseket.

A kutatás eredményei szerint a migrénes felnőttekben a vizuálisan irányított asszociatív tanulás teljes egészében – a betanulási és tesztfázisban is – jelentősen leromlott tanulási teljesítményt találtak. A tanulmány fő újdonsága és eredménye, hogy a tanulási funkciók felnőtteknél tapasztalt romlása a gyermek migrénes betegek esetében még nem jelenik meg.

Ez új aspektusba helyezheti a migrént, mint betegséget, ugyanis eredményeik szerint a kognitív funkciók romlása nem a betegség szerves, velejáró következménye, hanem, mint ahogy a kutatócsoport vezetője, a közlemény levelező szerzője, Nagy Attila gondolja, a betegség előrehaladtával fejlődhet ki.

A vizsgálat teljes egészében a SZTE Szenzomotoros Kutató Laboratóriumában zajlott. A felnőtt migrénes betegeket a Bács-Kiskun Megyei Kórházból, a gyermek páciensek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikájáról érkeztek.

MTI
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close