A Roszatom leányvállalata leszállította a nukleáris üzemanyagot a Budapesti Kutatóreaktor számára

A bélbaktériumok szerepét vizsgálják a testsúly szabályozásában magyar kutatók
2020-09-17
Az emberi életkor biológiai maximuma 120 év, az ehhez vezető egészséges életmódot azonban jó már gyerekkorban elkezdeni
2020-09-17

A Roszatom leányvállalata leszállította a nukleáris üzemanyagot a Budapesti Kutatóreaktor számára

A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó vállalata, a TVEL Részvénytársaság leszállította a nukleáris üzemanyagot a Budapesti Kutatóreaktor (BKR) számára az MTA Energiatudományi Kutatóközponttal 2019-ben aláírt szerződés alapján – közölte a Roszatom budapesti irodája

.

A tájékoztatás szerint a novoszibirszki vegyi üzemben előállított VVR-M2 üzemanyag-kazetták a következő néhány évben fedezik a BKR üzemanyag-szükségletét.

A közleményben ismertetik, hogy a Budapesti Kutatóreaktorhoz szállított üzemanyagot tudományos és gyakorlati kutatásokra használják az atomfizika és az anyagtudomány területén, beleértve a magyarországi atomenergetikai fejlesztéseket célzó kutatásokat is.

Oleg Grigorjev, a TVEL kereskedelmi és nemzetközi üzletfejlesztési alelnöke a közleményben hangsúlyozta, büszkék a Magyarországgal fennálló hosszú távú együttműködésre, amely az atomenergia és a tudomány számos területére kiterjed. Ebben a kapcsolatban a Budapesti Kutatóreaktor különleges helyet foglal el, hiszen a létesítmény több mint 60 éve orosz nukleáris üzemanyagot használ.

A TVEL alelnöke szerint a kutatóreaktor fontos szerepet játszik abban, hogy Magyarországon az atomfizika területén jelentős tapasztalat halmozódhatott fel az elmúlt évtizedekben.

A magyar szakemberek részt vesznek az atomerőművek nukleáris üzemanyagának fejlesztését célzó projektekben, így a Paksi Atomerőmű üzemeltetésével és az új blokkok üzemanyagának fejlesztésével kapcsolatos vizsgálatokban is – közölte Oleg Grigorjev.

A Budapesti Kutatóreaktor Közép-Európa legnagyobb teljesítményű kutatóreaktorainak egyike, a szovjet VVER-projekt alapján épült reaktort 1959-ben helyezték üzembe, azóta többször is teljeskörűen modernizálták. A reaktor eddigi teljes üzemideje alatt végig orosz gyártású üzemanyagot használt, 2012 óta a BKR aktív zónáját kizárólag alacsony dúsítottságú üzemanyaggal töltik fel.

A Roszatomhoz tartozó TVEL a világ 13 országának 73 energiatermelő reaktorát látja el nukleáris üzemanyaggal, és 10 ország kísérleti reaktorának is szállít üzemanyagot. A TVEL által gyártott üzemanyaggal működnek az orosz atomjégtörő flotta hajói is.

MTI
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close