Álmaik megvalósításában segíti a fiatalokat az új pályázat

Egyetemi termelői vásár nyílik a Corvinuson
2023-05-09
Tudja ki az első az akkumulátor-gyártásban? Vajon hazánk hányadik helyen áll?
2023-05-09
Show all

Álmaik megvalósításában segíti a fiatalokat az új pályázat

Tehetséges fiatalok támogatására hirdet pályázatot a Mol-Új Európa Alapítvány, két kategóriában 75 millió forint nyerhető el.

Az alapítvány közleményében azt írta: két kategóriában – a 10-15 és a 16-22 éves korosztálynak

– hirdetnek pályázatot.

Előbbi kategóriában

25 millió forintot, utóbbiban pedig 50 millió forint

vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el a tehetségek. Mások mellett ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, matematikusok, természettudósok, informatikusok jelentkezését várják.

Elsősorban olyan fiatalok jelentkezésére számítanak,

akik országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményt értek már el,

és céljaik eléréséhez, szakmai fejlődésükhöz, nemzetközi megmérettetésre való felkészülésükhöz támogatásra van szükségük – ismertették.

Közölték: a 10-15 éves kategóriában egyéni és csoportos, míg a 16-22 éves korcsoportban egyéni pályázók jelentkezését várják.

A pályázatokat tandíj, ösztöndíjak, eszközvásárlás (művészeti eszközök, tudományos eszközök, szakkönyvek stb.), útiköltség-térítés (útiköltség, szállás, étkezés, nevezési díj, részvételi díj), valamint egyéb, a szakmai fejlődéshez kapcsolódó költségek (tanári óradíj, pályabérlet) finanszírozására lehet beadni – részletezték.

Idézték a közleményben Miklósa Erikát, a Mol-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnökét, aki a szülőkkel, oktatókkal közös célnak nevezte

a jövő tehetségeinek fejlesztését és a segítségnyújtást “álmaik megvalósításában”.

Az alapítvány jelezte: a pályázatokat június 16-ig lehet benyújtani, a támogatásokról pedig legkésőbb

2023. szeptember végéig hoz döntést a kuratórium. A megítélt források 2023. október 2-től 2024. július 31-ig használhatók fel.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.