2023-10-02

Az elektromos járművek globális eladása 49 százalékkal nőtt az idei első fél évben

Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint a szárazföldi Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az első hat hónapban, ami a globális elektromos járműértékesítés 55 százaléka. Kínában a növekedési ütem az idei első…
2023-08-10

Sakk vk – Berkes vezet a korábbi világbajnok ellen

Berkes Ferenc nyerte világossal az első partit a korábbi világbajnok Ruszlan Ponomarjov ellen a legjobb 32 között az idei, tizedik egyéni sakk világkupán. Az esemény honlapja szerint a 38. születésnapját kedden ünneplő magyar nagymester 45 lépés után kerekedett ukrán riválisa fölé, aki 2002-től 2004-ig volt a nemzetközi szövetség (FIDE) világbajnoka. A második partiban sötéttel döntetlen is elég Berkesnek a továbbjutáshoz. Az öt magyar induló közül már csak ő van versenyben…
2023-06-11

Gyurma workshop és éjféli zseblámpás múzeumi séta is lesz a Ludwig Múzeumban

Gyurma workshop, közös plüsstotem-építés, szubjektív tárlatvezetések és éjféli zseblámpás múzeumi séta is várja a látogatókat a Ludwig Múzeumban június 24-én, a Múzeumok éjszakáján. Az újonnan nyílt időszaki tárlat, A cukiság faktor című nemzetközi válogatás egy, a nemzetközi művészeti életben is aktuális témát, a cukiság fogalmának átalakulását, és az így kialakult újfajta esztétikai fogalmat próbálja értelmezni. A kiállítást Csepelyi Adrienn, majd Szapora…
2023-06-09

Megnyílt a 94. Ünnepi Könyvhét

Budapest egyesítésének 150. évfordulója a kultúra és a könyv ünnepe is – mondta a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok csütörtöki ünnepélyes megnyitóján Karácsony Gergely főpolgármester. Mint hangsúlyozta, a könyvekért már az első magyarországi nyomdásznak, Hess Andrásnak is meg kellett küzdenie, és mintha megint olyan kor jönne, amikor ismét meg kell küzdeni. A magyar könyvszakmát ma számos nehézség sújtja: nem elég a költségek növekedése, a papírár,…