2020-10-19

Mitől vagyunk kiváncsiak? – Az agykutatók is erre keresik a választ

Az agykutatók tudományos érdeklődése a legbensőségesebb érzelmeinkre is kiterjed, így maga a kíváncsiság is célkeresztbe került. A kíváncsiság vizsgálatától a legoptimistább szakértők az oktatás és a robotgyártás forradalmasítását várják, szóval a világmegváltó célok megvannak, és szerencsére az ezek megvalósítására irányuló törekvésekből sincs hiány. A kíváncsiság az emberi természet egyik legfontosabb jellemzője, melyet az oktatásban és a tudományban…
2020-10-17

Az erdőtalajjal borított játszótér erősíti a gyerekek immunrendszerét

Az aszfalt helyett erdőterületről származó talajjal és növényekkel borított játszótér erősíti a gyerekek immunrendszerét – állapították meg finn és cseh kutatók A Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány alapjául szolgáló korábbi kutatások eredményei azt sugallják, hogy az autoimmun betegségek, úgy mint gyulladásos bélbetegségek, 1-es típusú diabétesz, ekcéma és asztma, világszerte megnövekedett arányának egyik oka, hogy a gyerekek nem…
2020-10-16

Veszélyes vidék: gyermekek a kibertérben

Kinyílt a világ: az interneten bárhol, bárkivel, jó és rossz emberekkel kapcsolatba kerülhetünk. Az élet azonban nem lett biztonságosabb, sőt: a veszélyhelyzetek száma megsokszorozódott, és a fenyegetések mind gyakrabban az online térben manifesztálódnak. Hiába nyitnak sokan a saját nevük alatt postafiókot, a szabályokat rendkívül könnyű kijátszani, és mivel nincs ellenőrzés, a helyzettel simán vissza lehet élni. A kriminológusoktól az agykutatókig rengetegen…
2020-10-12

Azért nem fürdik, mert azt hiszi, hogy halott – ritka agyi betegségek nyomában

Egy ember, aki tökéletesen tud olvasni, de a számokat egyszerűen nem ismeri fel. Egy másik nem érzékeli az emberi arcokat, pedig a látásával nincs semmi gond. És van, aki meg van róla győződve, hogy már rég meghalt. Az agyunk néha furcsa illúziókkal lep meg minket, de ezek talán túlzásnak tűnnek. Vagy mégsem? Nemrég jelent meg egy esettanulmány az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, ami egy igen különleges páciensről szól. A tanulmányban – az orvosi titoktartást…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close