2020-11-24

A húsmentes étrend a csonttörés nagyobb kockázatával járhat együtt

A húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe egy új, a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint. Az összefüggés hátterében az állhat, hogy a húsmentes étrendben kevesebb a kalcium és a fehérje, valamint, hogy az ilyen étrend követői gyakran vékonyabbak, így esésnél könnyebben sérülhetnek – olvasható a New Scientist című tudományos hírportálon. Számos korábbi tanulmány azt mutatta, hogy…
2020-11-18

A kétórán belül lefutott maraton élettani feltételeit tárta fel egy új kutatás

A két órán belül lefutott maratoni, vagyis 42,195 kilométeres táv élettani feltételeit tárta fel az Exeteri Egyetem új kutatása. Az elit futóknak a fiziológiai adottságok különleges kombinációjára van szüksége, hogy akár csak esélyük is legyen két órán belüli maratont futni – írta az Eurekalert.org. Az exeteri tanulmány a Nike sportfelszerelés-cég híres 2016-2017-es Breaking2 projektjében részt vevő futók alapos tesztelésének eredményeit vette alapul.…
2020-11-17

A diabétesz az egyik legveszélyesebb szövődményekkel járó népbetegség

Magyarországon rohamosan közelít az 1 millióhoz a cukorbetegséggel diagnosztizáltak száma, az anyagcsere-rendellenség szinte már minden hazai családot érint közvetve vagy közvetlenül. Nem lehet elégszer hangsúlyozni az egészséges életmód fontosságát a megelőzésben, sokszor azonban a diabétesszel élők sem tartják be az alapvető szabályokat. Rendszeres testmozgást mindössze négyből egy cukorbeteg végez, és csak alig több mint a felük méri legalább napi rendszerességgel…
2020-11-16

BioNTech-vezér: az oltások már jövő nyárra sokkal jobb helyzetet teremthetnek

A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást. A BioNtech és a Pfizer gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az eddigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján…