2020-05-23

A koronavírus egyik nagy ellensége: a kubai orvosok – Mi a titkuk?

Kubában az egészségügyi szolgáltatások exportja komoly húzóágazattá vált. Ma már ez a szektor több pénzt termel, mint a turizmus vagy az agrárium. Olaszország a koronavírus-járvány legsötétebb napjait élte, amikor Havanna váratlanul a segítségükre sietett. Ez volt az első eset, hogy egy európai ország egy egészségügyi krízis kellős közepén Kubától kapott támogatást. A közép-amerikai országból 58 orvos érkezett Itáliába, ahol egy ideiglenes korházban látták el…
2020-05-19

Jónéhányszor megtörtént már, hogy laborból jutott ki kórokozó

Bár rengeteg teória kering az interneten a jelenlegi koronavírusjárvány feltételezett eredetéről, mindeddig nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni arra vonatkozóan, hogy a vírus egy kínai laborból szabadult volna el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ biológiai kutatólaborjaiban nem történnek balesetek, amik akár emberéleteket is követelhetnek. Korábban is volt jónéhány. 1967 augusztusában, az akkor még a Német Szövetségi Köztársasághoz tartozó Marburg…
2020-05-17

Mit tudunk a hirhedt vuhani laborról – Az biztos, hogy ott halálos vírusokkal kisérleteznek

Részben amerikai támogatásból működött az a Vuhani Virológiai Intézet, amelyet többen is a járvány kirobbantásával vádolnak. Arról, hogy az új koronavírus egy kínai laborból eredhet, sokáig csak az összeesküvés-elméletek rajongói beszéltek. Az utóbbi hetekben azonban ez a teória kifejezetten népszerűvé vált. Pár napja maga Donald Trump amerikai elnök állította, hogy látott bizonyítékokat, amelyek alapján a halálos betegségnek köze van a Vuhani Virológiai Intézethez.…
2020-05-15

Férfiatlan depresszió – karanténtanácsok az otthonrekedt erősebb nemnek

A világjárvány miatti bezártság mindenki számára felborítja a napi rutint, de sokkal nehezebb azoknak, akik még depresszióra is hajlamosak – s mint kiderült, ez a férfiak számára komolyabb gond, akik általában félvállról vesznek bizonyos tüneteket. Jellemzően kétszer olyan gyakran diagnosztizálnak depressziót nőknél, mint férfiaknál. Ezt a különbséget kis részben az ösztrogénhez köthető hormonális folyamatok okozzák, de nem ismerjük a jelenség átfogó…