2020-05-18

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában a kijárási korlátozások óta

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában a kijárási korlátozások hat héttel ezelőtti bevezetése óta – közölte az RSPB brit madárvédelmi szervezet. A szervezet szerint a madarak között vannak rétihéják, vándorsólymok, vöröskányák, ölyvek és egy macskabagoly is. A szakértők szerint az esetek előre megfontoltak voltak, döntő többségük lőterekhez vagy lőgyakorlatokra alkalmas területekhez köthető – írja a BBC.com.…
2020-05-17

Meghaladta a 93 millió gigabájtot tavaly a magyar mobilinternet-forgalom

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom – 2019 végén – túllépte a 93 millió gigabájtot, miközben fél évvel korábban csak 79 millió gigabájt volt – mondta Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szombat reggel. A műsorban arról beszéltek, hogy vasárnap lesz a távközlés világnapja, amikor arra emlékeznek, hogy 1865. május 17-én húsz ország megalapította a Nemzetközi Távíró Egyesületet. Magyarország is az alapítók…
2020-05-16

Pápaszemes pingvinbébit mutattak be a debreceni állatkertben

A debreceni állatkertben bemutatták csütörtökön a pápaszemes pingvinkolónia legifjabb tagját: a fióka negyven tojásban töltött nap után kelt ki mintegy két hónapja a tojásból. Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta: a jó étvágyú, de egyelőre ismeretlen nemű pingvinbébi már a pingvinóvodában nevelkedik, és rendszeresen sétára indul gondozói társaságában. Nagyjából másfél éves koráig jól megkülönböztethető lesz a felnőttektől, mivel akkorra vált…
2020-05-16

Héjatolvaj solymászokat fogtak el

Elfogtak négy solymászt, aki védett madarakat, héjafiókákat lopott egy fészekből Tahitótfalu határában – közölte a rendőrég csütörtökön a honlapján. A rendőrök információt kaptak, hogy egy bükkfán fészkelő héja két fiókáját ismeretlenek megpróbálják ellopni – írták. A helyszínen tetten értek három férfit és egy nőt, akik a védett madarakat a fészekből kiemelték. A náluk tartott házkutatáson még két héjafiókát, egy kifejlett héját és egy engedély nélkül…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close