2023-05-30

Mennyire befolyásolhatóak az emberek? – Van-e tere az agymosásnak?

A hiedelmek megváltoztatása nehéz dolog, pedig sokan úgy vélik, hogy az emberek hiszékenyek. A meggyőzés azonban a valóságban közel sem egyszerű. A hiedelem szó hallatán a legtöbb ember valami téves vélekedésre gondol, amit az „okosok” már réges rég elvetettek. Ahogy azonban arra Tóth Balázs és Csányi Vilmos „Hiedelmeink” című könyve is rávilágít, a hiedelem kifejezés önmagában nem utal az adott elképzelés igazságtartalmára. Hiedelemnek számít az is, ha valaki úgy…
2023-05-29

Mit is ünneplünk Pünkösdkor?

Itthon több néphagyomány is kapcsolódott ehhez a piros betűs ünnephez. A pünkösddel mindig jól járunk. Mozgóünnepről van szó, ezért az egyik hétfő valamikor május 11 és június 14 között mindig pihenőnapnak számít. Mit is ünneplünk pünkösdkor? Eredetileg a zsidóknál a betakarítás majd a Tóra-adás hálaadó ünnepe volt. A Biblia szerint Jézus halála után az apostolok is épp pünkösd miatt ültek össze, amikor óriási szél támadt, majd lángnyelvek képében leszállt hozzájuk…
2023-05-28

Több mint sofőr: mentőautót vezetni kivételes adrenalinforrás és hatalmas felelősség

Háromezernél is többen vannak, és annyit vezetnek, mintha évente százszor tennék meg az utat a Föld és a Hold között. Nem szeretik, ha sofőrnek nevezik őket, a bajtársaik viszont nyugodtan szólíthatják őket „gépésznek”. A növekedés.hu az Országos Mentőszolgálat gépkocsivezetőiről készített közelképet. Segíteni egy beteg vagy bajba jutott emberen, megoldani egy krízist – mentőautó-vezetőként ez nagyobb felelősség, de maradandóbb élmény is, mint máshol egyszerű …
2023-05-27

Amatőr plakátművészet A kézzel festett utcai filmreklámok kora

Az utcai filmreklámokat többnyire nem grafikusművészek, hanem ügyes kezű amatőrök festették a tűzfalakra erősített papír- vagy vászontáblákra. Munkájukról mégis Ducki Krzysztof lengyel származású grafikusművész mesél, mert magyarországi pályafutását az utcán, köztük kezdte. Ismerjük meg részleteket a Heti Fortepan blogon képein keresztül. Az utcai grafikák, a filmplakátok hozzátartoztak a pesti folklórhoz, rendkívül népszerű műfaj volt ez akkoriban kezdte…