2020-03-22

A robotok több új munkahelyet teremtenek

Az automatizáció nem csökkenti a munkahelyek számát, épp ellenkezőleg, növeli azokat. Ugyanakkor az új munkahelyeken kevesebbet lehet kereseni – részben ez húzódik meg az amerikai középosztály hanyatlásának hátterében. A magyar és a nemzetközi sajtó kedvenc témái közé tartozik az, hogy az automatizáció, a robottechnológia hogy veszi majd el az emberek munkáját. Vérmérséklettől és pártállástól függően van aki armageddont vizionál – az önvezető autók…
2020-03-16

Zöld elektromosságra váltanak a Bridgestone gyárak

A japán Bridgestone tatabányai üzemében márciustól megújuló energiaforrásokból fedezik a gyár teljes villamos energia igényét, ezzel havonta 2300 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítik a környezetet – közölte a társaság szerdán. A gumigyár tájékoztatása szerint korábban három spanyol üzeme állt át megújuló energiaforrásból származó áramra, ehhez csatlakozik a két lengyel és a tatabányai abroncsgyár is, ahol havonta átlagosan 6,6 millió kilowattóra…
2020-03-16

Európa is szuperszámítógépet akar magának

Amerikában van a világ leggyorsabb szuperszámítógépe, amely kínai vetélytársát előzte meg. A több tonnás monstrumok sokszor dollár százmilliókba kerülnek, de mire is jók pontosan? A több tonnás gép-monstrumok sokszor dollár százmilliókba kerülnek. Mégis megérik az árukat. Az Egyesült Államok két éve visszaelőzte Kínát: a Summit nevű komputer átadásával ismét náluk van a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. Az ázsiai ország öt évig állt a dobogó legfelső fokán,…
2020-03-12

A digitális technológiai és a Huawei vezeti a szabadalmi bejegyzések európai listáját

A digitális technológiában jegyezték be tavaly a legtöbb szabadalmat Európában az európai szabványügyi hivatal, az EPO csütörtöki jelentése szerint. A legtöbb szabadalmat bejegyző vállalatok listáját a kínai Huawei Technologies vezeti. Az EPO (European Patent Office) csütörtöki jelentése szerint több mint tíz éve első alkalommal a digitális technológiában nyújtották be a legtöbb kérelmet szabadalmi védelemre 2019-ben. A legnagyobb növekedés a digitális kommunikációs…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close