2023-07-05

Az univerzum részévé válhatunk a Recirquel legújabb, nagysikerű produkciójában

Újra meghívást kapott az Edinburgh Fringe-re a Recirquel; az Ima című produkciót augusztus 4. és 27. között 112-szer mutatják be a művészeti fesztiválon, ahol a társulat saját játszóhelyet kapott. A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző alkotás minden elemével arra törekszik, hogy kiszakítsa a nézőket a hétköznapok valóságából, amiben egy különleges, a szakrális helyek atmoszféráját idéző installáció segíti őket – olvasható a társulat közleményében.…
2023-07-05

A pénzügyminiszter által 1942-ben alapított együttes is fellép a Free Zenei Fesztiválon

Péntektől vasárnapig rendezik meg a Gyulai Várszínházi évad keretében az ingyenes Free Zenei Fesztivált, amelyen mások mellett fellép a godfater, az Anima Sound System és a Parno Graszt is. Elek Tibor színházigazgató a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a korábbi Halmos Béla Népzenei Fesztivált, a Vár Jazz és a Vár Blues Fesztivált újították meg, fejlesztették tovább, és egészítették ki komolyzenével. Emellett úgy gondolták, hogy kiviszik a vár…
2023-07-05

Könyves kávézót nyitott az erdélyi református egyház Kolozsváron

Az erdélyi református egyház nemcsak a templomokra, iskolákra gondol, hanem az élet minden területére kiterjedő terveket készített, ennek eredménye az egyház könyves kávézója is – mondta Kató Béla püspök szerdán Kolozsváron a Refo Café megnyitóján. Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke szerint a Protestáns Teológiai Intézet épületének földszintjén nyitott könyves kávézó a kolozsvári magyarok újabb találkozóhelye kíván lenni. Egy kisebbségben…
2023-07-05

Interaktív bemutatón vehetnek részt az Erzsébet-táborban nyaraló gyerekek

A rendvédelmi és egészségügyi területen működő szervek, illetve mentőegységek működését ismerhetik meg interaktív bemutatókon a zánkai Erzsébet-táborban nyaraló gyerekek minden szerdán – közölte szerdán sajtótájékoztatón az Erzsébet Alapítvány elnöke, Zánkán. Hornyák Tibor elmondta, hogy az Erzsébet-táborok 2012-es indulása óta közel egymillió gyereket nyaraltattak. A hősök napja programot nyolcadik éve rendezik Fonyódligeten és Zánkán, hogy felkeltsék…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653654655656657658659660661662663664665666667668
Következő oldal