2020-11-15

Idén online formában rendezik meg az ELTEfesztet

A járványhelyzet miatt idén online formában rendezik meg november 18-án az ELTEfesztet – közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Az online ELTEfeszten az egyetemen működő összes kar, valamint a Gazdálkodástudományi Intézet és a Tanárképző Központ is bemutatkozik, az előadásokon keresztül a felvételi előtt álló diákok és szüleik megismerkedhetnek az ELTE széles körű képzési kínálatával. A rendezvény célja, hogy a középiskolások első kézből kapjanak…
2020-11-14

Antológiasorozat készül Jane Austen műveiből

Jane Austen alkotásain alapuló antológiasorozatot készít a CW amerikai tévétársaság – közölte a Variety.com. A Modern Austen című sorozat minden évada az írónő egy-egy regényét dolgozza fel modern formában, az első a Büszkeség és balítélet lesz, a történetet a mai San Franciscóba helyezve mutatják be. Emellett látható lesz az Értelem és érzelem, az Emma, A mansfieldi kastély, A klastrom titka és a Meggyőző érvek. A Warner Bros. Television közreműködésével készülő…
2020-11-13

Kizárta Polanskit és a többi történelmi tagját a francia filmakadémia

Kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia új vezetése. A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben. A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, akik az elismeréseik alapján…
2020-11-11

Bezár a Nemzeti Múzeum

A koronavírus-járvány második hullámával járó, szigorodó korlátozások miatt szerdától bezárnak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és tagintézményei. Az MNM és tagintézményei – a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Levéltár, az Esztergomi Vármúzeum, Balassa Bálint Múzeum és Babits Mihály Emlékház, a sárospataki Rákóczi Múzeum, a visegrádi Mátyás Király Múzeum, a vajai Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény, a nyírbátori Báthori István Múzeum, a balassagyarmati…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close