2023-05-16

Ritka kincsek lehetnek a Budavári Palotanegyed mélyén – Elkezdődött a kutatás

Régészeti feltárás és burkolati felújítás kezdődött a Budavári Palotanegyedben – közölte a Várkapitányság. A közlemény szerint a Szent György tér rendezésének előkészítéséhez a Várkapitányság megbízásából régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak majd. A feltárás csak a Szent György tér zöldfelületeit érinti, így a látogatók továbbra is zavartalanul használhatják a Dísz tértől a Budavári Sikló felső állomásához és a Hunyadi…
2023-05-14

A szigetvári vár nyerte el az Év emlékhelye díjat

Nyolc pályázó közül a szigetvári Zrínyi-vár nyerte el az idén az Év emlékhelye díjat, amelyet szombat este adtak át Budapesten – tájékoztatott az elismerést alapító Nemzeti Örökség Intézete. A közlemény szerint Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a díjátó ünnepségen felhívta a figyelmet a helyi emlékezet és a nemzeti emlékezet összefonódására. Az emlékezetpolitika olyan része a politikának, ahol a nemzeti emlékezetnek köszönhetően…
2023-05-14

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat, a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A makói képviselő-testület – civil kezdeményezésre – 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden évben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára…
2023-05-14

Makai Zsolt világosító kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat

Makai Zsolt világosító, fényszabályozó-kezelő kapta idén a Vígszínház Várkonyi Zoltán-emlékdíját, amelyet minden évben műszaki vagy adminisztratív dolgozóknak ítélnek oda a társulat titkos szavazása alapján. A Várkonyi Zoltánról, a színház legendás igazgató-rendezőjéről elnevezett díjat péntek este, Az öreg hölgy látogatása című előadás után a Várkonyi-család – Várkonyiné Farkas Éva, Várkonyi Gáspár és családja -, valamint Rudolf Péter igazgató adta…