2023-03-13

Ki mit nyert az idei Oscar-gálán?

A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje hét Oscar-díjat nyert el. A gála a Dolby Színház színpadára ejtőernyővel érkező Jimmy Kimmel műsorvezető bevezetőjével kezdődött, aki később is többször hivatkozott Tom Cruise Top Gun: Maverick című népszerű filmjére. A díjátadók között…
2023-03-13

Hétéves lesz a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A tavaly bemutatott kabalafiguráról és az épületről szól a gyulai Almásy-kastély hetedik születésnapja március 18-án – közölte  a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft. a közleményben. Március 18-án lesz hét éve, hogy egy állandó kiállítás, egy kávézó és egy ajándékbolt átadásával megnyílt a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. 2021-ben nyitották meg az egykori kiskastély-, azaz a Stefánia-szárnyat. A kastély mára valóban látogatóközponttá vált, hiszen…
2023-03-12

Petőfi Sándor-est a Várkert Bazárban

Petőfi Sándor-estet rendeznek a költő születésének 200. évfordulója alkalmából március 14-én a Várkert Bazárban, az Irodalmi szerelmek sorozatban. A Várkert Irodalom Irodalmi szerelmek sorozatában Petőfi Sándor szerelmi költészetén keresztül ismerhető meg a költő, a programot beszélgetések, zenés felolvasószínház és a Sose lesz vége című film színesíti – áll a szervezők közleményében. Mint írják, a március 14-én 19 órakor kezdődő irodalmi eseményen meghívott…
2023-03-12

Collectors’ Pop Art címmel nyílik kiállítás a Bodó Galériában

“A műgyűjtő jobban hallja, mit súg Isten szíve” – Collectors’ Pop Art címmel nyílik kiállítás a Bodó Galéria és Aukciósházban. A művek március 16-tól három hétig, április 6-ig tekinthetők meg. A Bodó Galéria és Aukciósház másodjára működik együtt a Műgyűjtők Klubjával, hogy ezúttal a gyűjteményekben található pop-art tematikájú, de elsősorban a poszt pop-art korszakba sorolható, főként magyar művészek alkotásait újabb közös kiállításon…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653654655656657658659660661662663664665666667668669670671672673674675676677678679680681682683684685686687688689690691692693694695696697698699700701702703704705706707708709710711712713714715716717718719720721722723724725726727728729730731732733734735736737738739740741742743744745746
Következő oldal