2021-12-21

Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1951-ben elhunyt alkotók művei

Január 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük vannak a Balaton festőjeként ismert Egry József művei, a szerializmus megalkotójaként számon tartott zeneszerző, Arnold Schönberg szerzeményei és az első Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis történetei. A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1951-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek…
2021-12-21

Tizennégy Chagall-művel gazdagodott a varsói Nemzeti Múzeum

A modern képzőművészet kiemelkedő alakja, az orosz származású francia festő, Marc Chagall késői alkotói korszakából származó tizennégy művel gazdagodott a varsói Nemzeti Múzeum – közölte hétfői sajtóértekezletén Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes. Lukasz Gawel, a Nemzeti Múzeum igazgatója a sajtókonferencián közölte: a Chagall családja által aukcióra bocsátott, a múlt század 60-as és 70-es éveiben keletkezett képek nagyszerű állapotban vannak.…
2021-12-21

A PIM megvásárolta Tandori Dezső hagyatékát

Megvásárolta a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső, valamint tavaly eltávozott felesége, Tandori Ágnes hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). A számottevő mennyiségű dokumentumegyüttes az írói, költői és műfordítói életmű szinte egészét felöleli – közölte az intézmény. Mint írták, a gyűjtemény gerincét a Tandori-művek autográf és gépiratos kéziratai, mintegy hatezer darabos levelezése, relikviák, személyes használati tárgyak, rajzok és képversek, mintegy…
2021-12-21

Egy felmérés szerint egyre több külföldi fiatal jelentkezik a hazai mérnökállások

Ugrásszerűen megnőtt azon külföldi diákok száma, akik műszaki felsőfokú tanulmányaik befejezése után magyarországi nagyvállalatnál szeretnének elhelyezkedni pályakezdő mérnökként – ismertette az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) legfrissebb felmérése eredményét. A közlemény szerint az idei egyetemi, főleg vidéki campusokon megtartott állásbörzéken 80-90 százalékban határon túlról érkezett fiatalok érdeklődtek a meghirdetett magyarországi…