2023-01-04

César-díj – Erőszakkal vádolt jelöltek nem jelenhetnek meg a díjkiosztón

A francia filmakadémia úgy döntött, hogy erőszakkal vádolt művészek nem vehetnek részt a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjak következő átadóján. Az áldozatok iránti tisztelet nevében (még feltételezettek esetén is gyanúsítás alapján, vagy nem jogerős ítélet esetében is) az a döntés született, hogy nem helyezzük reflektorfénybe azokat, akiket az igazságszolgáltatás erőszakos cselekménnyel gyanúsít írta közleményében a filmakadémia.…
2023-01-04

Budapesten koncertezik Scipione Sangiovanni zongoraművész

Scipione Sangiovanni a Budapesti Olasz Kultúrintézetben ad klasszikus zongoraművekből összeállított koncertet január 19-én. Scipione Sangiovanni zenei fellépésének programja tisztelgés Olaszország előtt a 17-19. század legcsodálatosabb zongorára írt darabjain keresztül – közölte a Budapesti Olasz Kultúrintézet. Tájékoztatásuk szerint a fiatal olasz zongoraművész műsora Girolamo Fescobaldi puritán rögtönzéséből indul ki, és Baldassare Galuppi…
2023-01-03

Tizenöt éves a Budapest Jazz Club

Az LFZE Big Band, a Hodek Áron Trio, valamint az Oláh Kálmán Jr. Quartet lép színpadra január 7-én a Budapest Jazz Clubban abból az alkalomból, hogy a BJC 15. születésnapját ünnepli. A Budapest Jazz Club 2007-es indulása után rövid időn belül ismert, itthon és nemzetközileg is jegyzett kulturális helyszínné, zenei központtá avanzsált – szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott ajánlóban. Mint írták, januárban mintegy hatvan esemény várja a vendégeket…
2023-01-03

Közzétették a hazai dzsessz legjobbjait

Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai dzsesszzenészei között. Az év énekese Berki Tamás lett, az októberben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is a legjobbak közé került. A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei pőortál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653
Következő oldal