2022-12-28

Aki szellemi útravalót adott Wigner Jenőnek és Neumann Jánosnak, ma tanári életműdíj névadója

A Nobel-díjas Wigner Jenő mindig szívesen emlékezett egykori gimnáziumi tanárára. Wigner Neumann Jánossal és a többi diáktársaival együtt azt vallotta, hogy későbbi eredményeit nagyrészt gimnáziumi tanárainak, különösen Rátz Lászlónak köszönheti. Vajon miben rejlett a Fasori Evangélikus Gimnázium szellemisége, „a fasori csoda”, mely sok egykori diák világraszóló szellemi teljesítményében érhető tetten? A magyar evangélikus egyház életében gyökeres változást…
2022-12-27

Az ország legnagyobb szilveszteri táncháza a Fonóban

December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget; a Fonó Folkszilveszteren a Szászcsávási zenekar, valamint Péter Tamás és barátai játsszanak a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők. A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak. A szászcsávási…
2022-12-27

Ingyenes kisvasúti járműbemutató Csillebércen

Szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között ingyenes kisvasúti járműbemutatóra várja a Gyermekvasút a családokat Csillebérc állomásra. Mint írták, az igazi családi program részeként két gőzmozdony is forgalomba áll, és nosztalgiavonatokkal ingázik Széchenyi-hegy és Csillebérc között. A téli szünetben mindennap feldíszített kocsikkal járnak a vonatok. A tájékoztatás szerint a vonatok iránt érdeklődő gyerekek számára szerdán és csütörtökön Csillebérc állomáson…
2022-12-26

Még várják a jelentkezéseket a X. Savaria Filmszemlére

Február 15-ig várják a nevezéseket a X. Savaria Filmszemlére, amelyet 2023. május 10-12-én rendeznek meg Szombathelyen. Lovass Tibor elmondta: a szemlére olyan magyar, a Kárpát-medencéből és a szórványból érkező alkotók pályázhatnak, akik a magyarságról, magyar kulturális értékekről, jelenségekről, jeles személyiségekről, csoportokról, együttesekről, alkotó közösségekről készítettek filmet. Szívesen látják a nevezések között továbbá egyetemek hallgatóinak…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653
Következő oldal