2020-06-16

Tiltott ásatásokról származó görög és római kincseket vont vissza árveréséről a Christie’s

Tiltott ásatásokról származó görög és római kincseket vont vissza árveréséről a Christie’s. A négy tárgyat magyarázat nélkül vették ki az árverés online katalógusából. Krisztosz Cirogiannisz, a dán Aarhusi Egyetem professzora, korábban a Cambridge-i Egyetem régésze vette észre, hogy a tárgyak – egy római márványnyúl, egy római bronzsas és két attikai váza – eltűnt a katalógusból. Mint mondta, bizonyítékai vannak arra, hogy a tárgyak lopott műkincsekkel…
2020-06-12

Min töprengtek a nyugati civilizáció nagyhatású filozófusai?

Későbbi korok gondolkodói akár figyelmeztetésnek is tekinthették volna azt a tényt, hogy Szókratészt, a neves görög férfiút, aki a Földnek ezen a fertályán először gondolkodott el mélyen az emberi jellemről és az erkölcsről – az athéni vezetés halálra ítélte. Ki kellett innia az elébe tett méregpoharat. Csakhogy a szárnyaló gondolatokat nem lehet agyoncsapni. A gondolkodás minden korban a rebellió melegágya volt. Szókratészt istenkáromlással, a fiatalok megrontásával…
2020-06-12

Pletyka koronavírus idején

Egyes kutatások szerint a mindennapi kommunikáció 60%-a pletyka, sőt, ennél talán több is. Az elmúlt hónapokban, a karantén idején azonban alig történt velünk valami. Nem mentünk dolgozni, koncertre, színházba vagy szórakozni, nem jártunk be a munkahelyünkre. Nem találkoztunk a barátainkkal, munkatársainkkal, nem meséltük el egymásnak, mit főztünk előző este, hol jártunk, kivel találkoztunk. Csökkent a személyes kontaktusok száma, a témák száma, és a pletykálkodásra…
2020-05-31

A Metro ötven éve rögzítette az első magyar koncertlemezt

Fél évszázada készült el az első magyar koncertlemez, a Metro együttes Egy este a Metro Klubban… című korongja. A jubileum alkalmából Sztevanovity Zorán és Dusán, valamint Frenreisz Károly idézte fel a lemez és a zenekar történetét. A Metro (korábban Zenith) a hatvanas évek legelejétől működött, az évtized második felében az Illés és az Omega mellett a legnépszerűbb magyar beatzenekar volt. Az együttes 1961-től játszott a fővárosi Metro Klubban (ez lett a névadó),…