2022-08-16

Könnyűzenei koncertek négy helyszínen Budapesten

Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között a fővárosban, a Szent István Nap programsorozatának részeként. A Retro Tabán színpadán a rockzenei élet legismertebb szereplői adnak koncertet, köztük Deák Bill Gyula, Hevesi Tamás, Török Ádám és a Mini, a Takács Tamás Dirty Blues Band, valamint az EDDA Művek – tájékoztattak a szervezők.…
2022-08-16

Magyar sikerek a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés – közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A társaság közleménye szerint az idei – augusztus 7. és 15. között, Jáva szigetén, Yogyakarta városában tartott –…
2022-08-16

Vasárnapig szavazhat a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Vasárnap éjfélig várják a közönség szavazatait a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín, valamint Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére a díj honlapján – tudatta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése mellett Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja – közölték. A fiatalon…
2022-08-15

Kerekes Péter Cenzor című filmje nyerte el a romániai Anonimul filmfesztivál nagydíját

A kassai Kerekes Péter Cenzorka (Cenzor) című börtönfilmje nyert a romániai 19. Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztiválon, így a felvidéki filmrendező és alkotócsapata kapta meg az Anoninmul trófeát, valamint az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót – közölték vasárnap a szervezők. A független filmesek támogatására alapított nemzetközi seregszemlét augusztus 8. és 14 között tartják meg a Duna-delta és a Fekete-tenger torkolatánál található…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653654655656657658659660661662663664665666667668669670671672673674675676677678679680681682683684685686687688689690691692693694695696697698699700701702703704705706707708709710711712713714715716717718719720721722723724725726727728729730731732733734735736737738739740741742743744745746747
Következő oldal