2022-08-07

Átadták a Kulturális Filmek 8. Fesztiváljának díjait Tállyán

Átadták a Kulturális Filmek 8. Fesztiváljának díjait szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán. A záróünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédében elmondta: 2010 óta a magyar állam a filmgyártásban pénzügyi esélyegyenlőséget akart biztosítani azoknak az alkotóknak, akik “magyar szemmel, szívvel, ésszel és tehetséggel” képesek elérni, hogy az eszme és az abból kisarjadó film ne csak másoké, hanem – több mint negyven év kommunizmus…
2022-08-07

A miskolci Cinefest-en mutatják be először az Erőss Zsolt emlékére készített nagyjátékfilmet

A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm, amelyet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthat először a közönség szeptemberben. Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére.…
2022-08-07

Premier előtt mutatják be a Víg Mihályról szóló portréfilmet

Szeptember 1-jén kerül a mozikba a Víg Mihály zenészről szóló Ott torony volt: Víg Mihály-portré című egészestés dokumentumfilm, amelyet a mozibemutató előtt, koncerttel egybekötött premier előtti vetítésen láthat ingyenesen a közönség augusztus 25-én Budapesten, a Szeszgyár kertben és a Gólya közösségi térben. Az egész estés dokumentumfilm vetítése után a Gólya Közösségi Házban zenél Víg Mihállyal együtt a Balaton, majd fellép a Kinetic Erotic együttes és az AZVLM…
2022-08-06

Látogasson a Hortobágyi Nemzeti Parkba, egész évben gazdag programok várják

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja – írta az Agrárminisztérium (AM) közleményében. Hozzátették: a végtelen puszta “elragadó varázsát” felfedezhetik gyalogosan, szekérrel, kisvonattal, e-kerékpárral vagy csónakkal, de elektromos kisbusszal, esetleg terepjáróval…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653654655656657658659660661662663664665666667668669670671672673674675676677678679680681682683684685686687688689690691692693694695696697698699700701702703704705706707708709710711712713714715716717718719720721722723724725726727728729730731732733734735736737738739740741742743744745746747
Következő oldal