2022-07-19

Virtuális térben játszódó magyar krimi készül

Hét televízió és streaming szolgáltatásra készülő film gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI) – közölte a szervezet. A filmintézet 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A Döntőbizottság ezúttal három televíziófilm és két animációs alkotás, valamint egy kisjátékfilm és egy dokumentumfilm gyártására szavazott meg támogatást – tudatták. A tájékoztatás…
2022-07-19

Megnyílt a 95. debreceni nyári egyetem

Két év kényszerű kihagyás után ismét jelenléti formában rendezi meg a Debreceni Egyetem (DE) július 18. és augusztus 12. között hagyományos kurzusát, a nyári egyetemet – jelentették be a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón. Bartha Elek oktatási rektorhelyettes elmondta: 35 országból 108 hallgató vesz részt az idei, 95. debreceni nyári egyetemen, amelyet 1927 óta rendeznek meg. Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere – aki…
2022-07-19

Szavazzon Ön is, ki legyen az idei Kaszás Attila díjazott

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére. A szavazatokat augusztus 21-én éjfélig várják a www.kaszasattiladij.hu oldalon. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést – hangzott el a díj átadását lebonyolító MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. hétfői online sajtótájékoztatóján.…
2022-07-19

Kémiából és földrajzból nagyon jók a magyar diákversenyzők

Négy ezüst- és három bronzérmet szereztek magyar diákok a középiskolások számára múlt héten rendezett nemzetközi kémiai és földrajzi olimpián – közölte a versenyek magyarországi szervezőjeként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), illetve a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) közleménye szerint az 54. nemzetközi kémiai diákolimpián ezüstérmet nyert Szabó Márton (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom), Saracco…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653
Következő oldal