2022-07-18

Véget ért a puszta legnagyobb nyári rendezvénye

Telt ház volt a hétvégén a hortobágyi kilenclyukú hídnál és a mátai lovaspályán: ezrek látogattak el a puszta legnagyobb nyári rendezvényére, a lovasnapok idei, háromnapos programsorozatára – jelezték a szervezők. A lovasnapokat két év kényszerpihenő után rendezték meg ismét azzal a legfőbb céllal, hogy minél több érdeklődő előtt bemutassák a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltját és jelenét, a mátai ménes lótenyésztő munkáját és fogatgyűjteményét.…
2022-07-18

Ősbemutatók és nemzetközi együttműködések a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon

Ősbemutatók és nemzetközi együttműködések várják a közönséget a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg augusztus 25. és 30. között Budapesten. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított programsorozat a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását helyezi középpontba az ismert kamarazenei repertoár mellett külön figyelmet fordítva a kortárs szerzőkre és a nemzetközi…
2022-07-18

Három külső helyszín nyit kiállítást a Ludwig Múzeum

A Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi kiállításához kapcsolódóan, azzal párhuzamosan három külső helyszín viszi tovább a kiállítás koncepcióját Budapest városszövetébe illesztve. Elsőként a KÉK – Kortárs Építészeti Központ együttműködésével a Bartók Béla úton lesz látható Oto Hudec szlovák alkotó installációja július 22-től. Ezt követően az EJTECH formáció installációja a Vörösmarty téren áll össze egyedi hangtérré…
2022-07-17

A mesterségek idén is beköltöznek a budai Várban

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban. A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják – közölték a szervezők. Mint írták, a több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves…
Előző oldal
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395396397398399400401402403404405406407408409410411412413414415416417418419420421422423424425426427428429430431432433434435436437438439440441442443444445446447448449450451452453454455456457458459460461462463464465466467468469470471472473474475476477478479480481482483484485486487488489490491492493494495496497498499500501502503504505506507508509510511512513514515516517518519520521522523524525526527528529530531532533534535536537538539540541542543544545546547548549550551552553554555556557558559560561562563564565566567568569570571572573574575576577578579580581582583584585586587588589590591592593594595596597598599600601602603604605606607608609610611612613614615616617618619620621622623624625626627628629630631632633634635636637638639640641642643644645646647648649650651652653
Következő oldal