2021-05-19

Brit tudósok kapták a 2020. évi Millennium Technológiai Díjat

A Cambridge-i Egyetem két professzorának, Shankar Balasubramaniannak és David Klenermannak ítélték oda a 2020. évi Millennium Technológia Díjat a DNS-szekvenálás egy forradalmi technikájának kifejlesztéséért. A világ egyig legrangosabb tudományos technológiai díját, amelyet a technológiai Nobel-díjaként is emlegetnek, a Finn Műszaki Egyetem ítéli oda 2004 óta kétévente. Az egymillió euróval járó díjjal a tudománynak és az innovációnak a társadalomra gyakorolt…
2021-05-19

Húsz év után először helyeztek üzembe termonukleáris berendezést Oroszországban

Húsz év után először helyeztek üzembe új termonukleáris berendezést Oroszországban, kedden a moszkvai Kurcsatov Intézetben beindították a T-15MD kísérleti fúziós reaktort. Óriási jelentőségű ez az esemény nemcsak Oroszország, de az egész világ számára. Különleges infrastruktúra jött létre a tudományos kutatások számára, hogy – miként a tudósok mondják – az irányított termonukleáris fúzió révén kiapadhatatlan energiaforrást hozzanak létre. Ez…
2021-05-18

Tudjuk, mi történik a testtel, ha meghalunk

Világnézeti kérdés, hogy van-e valamiféle élet a halál után, ebben nem is szeretnénk állást foglalni. Arról viszont elég kiterjedt tudományos ismereteink vannak, hogy mi történik a testünkkel, miután meghalunk. Ez persze jó dolog – mármint a tudás megléte -, bár a megismerés folyamata önmagában elég hátborzongató. Az Egyesült Államokban van egy farm, ahol körülbelül 150 darab temetetlen holttest fekszik szerteszét. Ennek szerencsére semmi köze a jelenlegi világjárványhoz,…
2021-05-13

A jövő számítógépét és kvantuminternetét fejlesztik a Műegyetemen

A jövő számítógépét és kvantuminternetét fejlesztik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatócsoportjai a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium részeként – közölte az egyetem. A Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium 2020-ban alakult meg jelentős kormányzati támogatással. A kutatási konzorcium vezetője az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Wigner Fizikai Kutatóközpontja, szakmai vezetője a BME oktatója, Imre Sándor. A…