2020-05-12

Koponyatorzítás mutatta meg az összetartozást és a társadalmi státuszt a hun korban

A Kárpát-medencében zajló népvándorlás során eltérő kulturális hátterű csoportokból új, befogadó közösség alakult ki, amelyben a koponya torzításával jelezték a származást, az összetartozást és a társadalmi státuszt – mutattak rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének vezetésével végzett legújabb régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok. A kutatásról beszámoló hétfői közleményben hangsúlyozzák, hogy…
2020-05-09

Newton a pestis karantén alatt dolgozta ki gravitációs törvényét

1665-ben a cambridge-i Trinity College-ot ideiglenesen bezárták a pestisjárvány miatt. A fiatal Isaac Newtonnak otthonról kellett dolgoznia, de ez nem akadályozta meg abban, hogy idejét bölcsen felhasználja, és kidolgozza többek között a gravitációs törvényt. Isaac Newton a 20-as évei elején járt, amikor Londonra lecsapott a pestis. Newton ekkoriban a cambridge-i Trinity College egy átlagos hallgatója volt. Bár ezt követően még kétszáz évnek kellett eltelnie,…
2020-05-09

A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel kínai régészek

A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel kínai régészek a közép-kínai Honan tartományban található Suanghuajsu ásatási területen – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön. A Sárga-folyó déli partján fekvő, 1,17 millió négyzetméteres Suanghuajsu ásatási területen 2013 óta folytatott feltárások során egy csaknem 5300 éves város maradványaira bukkantak. A települést a régészek Holuo fejedelemségnek nevezték…
2020-05-08

Törökországban metróállomás viseli a nevét a magyarnak, akit itthon senki sem ismer

Mi magyarok rendkívül büszkék vagyunk nagyjainkra, főleg azokra, akik az országhatáron túl is ismertek. Van valaki, akit azonban Magyarországon szinte teljesen elfeledtek, holott tevékenységére az akkori Európa is felfigyelt. Jules Verne köszöntötte Párizsban, III. Napóleon a Becsületrenddel tüntette ki, és a török szultán is magas rangot adományozott neki. A történelmi emlékezet hálátlan. A szóban forgó férfiú „rossz családba” született, mármint abban a tekintetben,…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close