2020-05-16

Pápaszemes pingvinbébit mutattak be a debreceni állatkertben

A debreceni állatkertben bemutatták csütörtökön a pápaszemes pingvinkolónia legifjabb tagját: a fióka negyven tojásban töltött nap után kelt ki mintegy két hónapja a tojásból. Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta: a jó étvágyú, de egyelőre ismeretlen nemű pingvinbébi már a pingvinóvodában nevelkedik, és rendszeresen sétára indul gondozói társaságában. Nagyjából másfél éves koráig jól megkülönböztethető lesz a felnőttektől, mivel akkorra vált…
2020-05-16

Héjatolvaj solymászokat fogtak el

Elfogtak négy solymászt, aki védett madarakat, héjafiókákat lopott egy fészekből Tahitótfalu határában – közölte a rendőrég csütörtökön a honlapján. A rendőrök információt kaptak, hogy egy bükkfán fészkelő héja két fiókáját ismeretlenek megpróbálják ellopni – írták. A helyszínen tetten értek három férfit és egy nőt, akik a védett madarakat a fészekből kiemelték. A náluk tartott házkutatáson még két héjafiókát, egy kifejlett héját és egy engedély nélkül…
2020-05-15

Kutató: jó a Balaton vízminősége

Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerdán. A kutatóintézet témafelelőse elmondta, hogy tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett…
2020-05-13

Újabb Tigrisvilág-epizód készül a Netflixnek

Újabb epizód készül a Netflixen látható népszerű dokumentumfilm-sorozathoz, a Tigrisvilághoz – számolt be róla a The Hollywood Reporter. A lap forrásai szerint a produkció a Sigfried & Roy műsornak 2003-ban véget vető tigristámadás történetét idézné fel. Roy Horn idomárt Las Vegas-i fellépése közben harapta meg a karján és a nyakán egy fehér bengáli tigris. Horn partnere, Siegfried Fischbacher a baleset pillanatában nem volt a színpadon. A 75 éves Horn pénteken…

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close