2020-03-30

Az óceánok melegedésével a tengeri állatok a sarkvidékek felé vonulnak

Az óceánok melegedésével a tengeri állatok a sarkvidékek felé vonulnak. Egy több mint száz évet átölelő, nagyjából 300 állatot követő globális elemzés szerint az emlősök, planktonok, halak, növények és tengeri madarak eloszlása a klíma melegedésével változik. A Bristoli és az Exeteri Egyetem kutatói munkájuk során átvizsgáltak az állatok számának változását összegző 540 publikált adathalmazt, hogy kiderítsék, hogyan reagáltak a tengeri növények és állatok a vizek…
2020-03-29

Százharminc mázsa pontyot telepítettek a Dunába

A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két- és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) – közölte a szervezet elnöke. Zoltai Dániel elmondta, a telepítést a járványhelyzet ellenére végrehajtották, mert a teleltetőkben lévő, legyengült immunrendszerű halakat ki kellett helyezni új életterükbe. Az elnök kiemelte, hogy a szövetség 58 tagegyesületének többsége határozatlan időre megszüntette…
2020-03-27

A vadon élő emlősök nőstényei tovább élnek, mint a hímek

Egy új tanulmány szerint a vadon élő emlősfajok nőstény egyedei hosszabb életűek, mint a hímek: átlagosan 18,6 százalékkal élnek tovább ugyanazon faj nőstényei. Ez az eredmény jóval nagyobb eltérést mutat, mint amit korábbi tanulmányok találtak az embereknél, ahol a nők átlagosan 8 százalékkal élnek tovább a férfiaknál – emlékeztetett rá a BBC hírportáljának cikke. A tudósok úgy vélik, a vadon élő nőstény és hím állatok élettartama közötti különbség a nemekre…
2020-03-26

Mintegy öt kilométert húzódott vissza a kelet-antarktiszi Denman-gleccser

Mintegy öt kilométert húzódott vissza az elmúlt 22 évben a kelet-antarktiszi Denman-gleccser – állapították meg a Kaliforniai Egyetem és a NASA bolygókutató központja (JPL) kutatói. Ha a gleccser teljesen elolvadna, világszerte 1,5 méterrel emelné a tengerszintet. Ezért tanulmányozták a lehető legalaposabban a gleccsert és térségét a kutatók, akik aggasztó megállapításokra jutottak állapotáról, ha folytatódik a globális felmelegedés. Kelet-Antarktikáról…