Két koncerten is a fiatalok kerülnek a középpontba a Cziffra Fesztiválon: május 8-án az Ötpacsirta Szalonban három ifjú zongoraművész lép fel a Fókuszban a fiatalok című hangversenyen, május 21-én pedig Halász Judit lesz Balázs János vendége a MOMKultban – tájékoztattak a szervezők.
Közleményükben kiemelik, hogy a Cziffra Fesztivál programjaiban a kezdetek óta
kiemelt szerepet fordít a fiatal tehetségek támogatására,
bemutatására, valamint a gyerekeknek szóló zenei programok magas szintű megvalósítására.
Az Ötpacsirta Szalonban Ungár Cecília Dubrovay, Rahmanyinov és Debussy, Zhou Jiale Amanda Liszt és Chopin, Kádár Viktória pedig Mozart, Mendelssohn, Liszt, valamint Rimszkij-Korszakov és Rahmanyinov műveit adja elő. Balázs János zongoraművész fiatal tanítványainak koncertjére a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött – áll a közleményben.
Mint írják,
Balázs János zongoraművész évtizedek óta ad gyerekkoncerteket,
valamint elhivatottan támogatja az ifjú tehetségeket tanárként, művészként, illetve mentorként.
Arra törekszik, hogy a tehetséggondozás minél több aspektusát le tudják fedni, a fesztivál díjakkal, anyagi, erkölcsi elismerésekkel, mesterkurzusokkal, fellépési lehetőségekkel segíti a fiatal tehetségek pályáját, fejlődését.
A szervezők közleményükben kiemelik, hogy
május 21-én, vasárnap a MOMKultban Balázs János vendége Halász Judit lesz,
a gyerekeknek szóló koncerten a műfajteremtő dalok eddig még
sosem hallott módon, zongora segítségével szólalnak meg.
Mint felidézik, Halász Judit színészi karrierje mellett új műfajt teremtett gyermekeknek szóló vers-dalaival, és a művészi minőség legmagasabb fokát állítja fel mérceként közönsége minden tagjában. Generációk nőttek fel lemezeit hallgatva, vele együtt énekelve, játszva, tanulva, érezve – írják a közleményben, hozzátéve, hogy a koncerten “az örök gyerekek” számára is garantált a szórakozás.
A Cziffra György Fesztivál további koncertjeiről a cziffrafesztival.hu weboldalon, illetve a rendezvénysorozat Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
Budapest, 2023. december 7. Érdeklõdõk a Suttogó föld - A táj alternatívái a magyar és izraeli kortárs képzõmûvészetben címû kiállítás megnyitóján a Néprajzi Múzeumban 2023. december 7-én. A november eleji terrortámadás miatt kitört háború következtében késõbbre halasztott, 6. Jeruzsálemi Biennálé egyik tárlata magyar alkotók munkáival kiegészülve egy hónapon át látható. MTI/Bruzák Noémi