Három koncertet adnak a győri filharmonikusok a fertőrákosi barlangszínházban

Jubileumi gálaműsorral ünnepel a 65 éves Duna Művészegyüttes
2022-05-13
A szupergazdagok így akarják kijátszani a halált
2022-05-14
Show all

Három koncertet adnak a győri filharmonikusok a fertőrákosi barlangszínházban

Három koncertet ad a Győri Filharmonikus Zenekar a fertőrákosi barlangszínházban nyáron, a Kékfrankos koncertsorozat részeként – jelentette be a zenekar és a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban.

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a zenekar egyfajta regionális szerepet tölt be, hiszen nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Sopronban, Mosonmagyaróváron, Tatabányán, Veszprémben és Dunaszerdahelyen (Dunajská Stredais) is van hangversenysorozatuk.

A fertőrákosi barlangszínházban elsősorban laza és könnyű darabokat mutatnak be a közönségnek – emelte ki.

A programot részletezve ismertette, hogy az első fellépésük június 19-én lesz The music of James Bond címmel, amelyen a filmsorozat legkedveltebb dallamai kapnak szimfonikus hangszerelést.

Azon az estén a zenekar mögötti vásznon a James Bond-filmek ismert jeleneteit vetítik ki.

Az estet Alex Johansson vezényli.

Július 8-án a SopronDrum zenei fesztiválon Salute, SopronDrum! címmel lépnek fel, a koncerten olyan dallamokat szólaltat meg a zenekar, amelyekben az ütőshangszerek hangsúlyos szerepet kapnak.

Elhangzik Kodály Zoltán Háry-szvitje és Gershwin Kék rapszódiája is.

Zongorán közreműködik Várallyai Kinga, a zenekart pedig Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője vezényli.

A harmadik koncertet augusztus 20-án adják, amelyen Péter Bence zongoravirtuózzal lépnek fel.

Fűke Géza ismertetése szerint hangolódva a Páneuróai Piknik eseményeire, Péter Bence a koncerten sajátos hangzásvilágával és játékával korlátokat bont le a zenei műfajok között.

Ragány Misa, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar mintegy tíz éve ad rendszeresen koncerteket Sopronban, a barlangszínházban pedig öt éve.

Simon István, Sopron alpolgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány után már sokan várnak arra, hogy ismét kulturális eseményeken vehessenek részt.

A győri filharmonikusok legközelebb május 17-én ad koncertet Sopronban, akkor a Szent Mihály-templomban a Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát adják elő Rajna Martin vezényletével.

MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close