Hat bemutatót tart a Radnóti Színház a jövő évadban

Jó tudni, ki van a közelünkben – hogyan működnek a személykövető appok?
2020-06-09
MVM: Magyarország lekötött évi egymilliárd köbméter kapacitást a Krk LNG gázterminálban
2020-06-10

Hat bemutatót tart a Radnóti Színház a jövő évadban

Hat bemutatóval, köztük két ősbemutatóval készül a 2020/21-es évadra a Radnóti Miklós Színház, amely a tervek szerint ősszel nyitja meg kapuit – közölte a színház

.

Mint írják, az idei évadban kezdték el próbálni, de a járványhelyzet miatt szeptemberben mutatják be Ruzante Csapodár madárka című reneszánsz komédiáját Szőcs Artur rendezésében. A darabban, amelyből Peer Krisztián készített új átiratot, Rusznák András, Sodró Eliza, Pál András, Baki Dániel és Bálint András játszik.

Szeptemberben a színház alternatív játszóhelyén, a Radnóti Tesla Laborban tartják a Gina című kortárs magyar darab bemutatóját. Az előadás írója és rendezője a filmrendezőként is ismert Schwechtje Mihály, aki az ősbemutató szövegkönyvét a próbafolyamat alatt, a színészek improvizációi alapján írja. László Zsolt, Schneider Zoltán, Martin Márta és Nagy Márk mellett vendégként Török-Illyés Orsolya, Moldvai Kiss Andrea, Hajdu Lujza és Szőke Abigél csatlakozik a csapathoz.

Novemberben mutatják be Schiller Don Carlos című művét Nagy Péter István rendezésében, aki Sándor Júlia dramaturggal készít új, prózai szövegváltozatot. A darabban Nagy Márk, Baki Dániel, Mészáros Blanka, Sodró Eliza és László Zsolt játszik.

A Keres Emil Próbateremben mutatják be decemberben Bálint András új önálló estjét Szerb Antal Száz verse címmel. Levelek, regény- és naplórészletek, emlékezések, anekdoták és versek idézik fel az író alakját. Az előadást Deák Krisztina rendezi.

Valló Péter, a színház főrendezője februárban Shelagh Delaney angol drámaírónő Egy csepp méz című kamaradrámáját rendezi, amelyet Totth Benedek fordít újra. A produkcióban Mészáros Blanka, Kováts Adél, Rusznák András, Baki Dániel és Porogi Ádám játszik.

Az évad utolsó bemutatóját május elején a Radnóti Tesla Laborban tartják: Roberto Bolano Vad nyomozók című regénye alapján készít előadást Kelemen Kristóf. Az ősbemutatóban Baki Dániel, Gáspár Sándor, Mészáros Blanka, Pál András, Porogi Ádám, Rusznák András és Sodró Eliza látható.

A következő évadban Kelemen József és Vilmányi Benett távozik a színháztól, míg Mészáros Blanka, Baki Dániel és Nagy Márk a társulathoz szerződik.

MTI
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close