Hogy tett dollármillárdossá az olaj családokat, országokat?

TIM: két év alatt két és félszeresére nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma
2022-06-13
Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét
2022-06-14
Show all

Hogy tett dollármillárdossá az olaj családokat, országokat?

A kőolaj nélkül a világunk nem tudna működni. A kőolaj mozgatja az autóinkat, annak származékai borítják az utakat, abból készülnek a műanyagok és ezer meg ezer más tárgyunk. Sok mindent el lehetne készíteni kőolaj nélkül is, hiszen nem kötelező pl. egy számítógép burkolatának műanyagból lennie, de vannak olyan nélkülözhetetlen tárgyak, amelyek olaj nélkül nem lennének elkészíthetők.

Persze nemcsak a kőolaj az egyetlen olajforrás, a XIX. század közepéig nem is ez volt az általánosan használt, hiszen a növényi olajokat évezredek óta nem csak étkezésre használták. A kőolajat, ugyan kis mértékben, de mindig is használta az emberiség, hiszen számos helyen magától, vagy kis ásott kutakon keresztül is a felszínre tör. Leginkább orvosi célra, esetleg tárgyak vízhatlanná tételéhez, vagy más kevésbé jelentős módon hasznosították is az így kinyert anyagot.

Amikor még a bálnákból több olajat nyertek, mint a föld alól

Az emberiségnek ugyan már a XIX században is komoly mennyiségű olajra volt szüksége, leginkább a világításhoz, lámpaolajként, de erre voltak más források – például a bálnák. A bálnavadászok nem csak az olyan értékes anyagokért, mint az ámbra, vagy a bálnacsont vadászták milliószám a bálnákat, hanem a belőlük kinyerhető olaj miatt is, amelynek komoly piaca volt.

A bálnákból kinyerhető olajjal még nem vehette fel mennyiségileg a versenyt a természetes módon felszínre szivárgó, vagy kezdetleges módon kitermelt kőolaj. A kitermelés azt jelentette, hogy kézzel, azaz ásóval és lapáttal, a hagyományos módon kutakat ástak, azt vesszőfonattal kibélelték, ebbe szivárgott be az olaj, vagy az olajos homokos anyagot ásták ki, és abból préselték ki.

Korai kőolajmező Pennsylvaniában 1862-ben

Korai kőolajmező Pennsylvaniában 1862-ben
Forrás: Wikipedia

Azonban egy napon, mégpedig 1859. augusztus 27-én éjszaka minden megváltozott. Ekkor ugyanis egy, az Egyesült Államokban, Titusville-ben (Pennsylvaniában) fúrt kútból olaj tört a felszínre. A kutat kifejezetten olaj miatt fúrta a Seneca Oil Company megbízásából Edwin L. Drake és William A. Smith.

A tudatos olajfúrási kísérleteket az inspirálta, hogy addigra a kőolaj finomítását valamennyire kidolgozták, tehát kész volt a módszer arra, hogy a nyersolajból lámpaolajat állítsanak elő.

Persze ne a mai hatalmas olajbizniszre gondoljunk, a kőolaj feldolgozása sokkal kisebb mértekben történt, hiszen a végterméket lámpákban, esetlegesen kenőanyagként és más helyeken használták, például gyógyászatban. A vasút és a hajózás – minden hadi és kereskedelmi hajó – jellemzően szenet használt, nem is merült fel a kőolaj használata.

Az első olajláztól a Hét Nővérig

Ennek ellenére kisebbfajta „olajláz” tört ki, hiszen, ha egyszerűen kibányászható az anyag, és viszonylag jó áron el is adható, érdemes belevágni az üzletbe.

Azután 1886-ban megint új irányba fordult a világ. Egy Karl Benz nevű mérnök olyan járművet konstruált, amelyet benzinnel működő belsőégésű motor hajtott. A feltaláló felesége pedig úgy gondolta, hogy az autómobil sokkal több, mint egy érdekes játékszer, ezért egy szép napon, 1888. augusztus 5-én fogta két gyerekét, felült a járműre, és elindult, hogy meglátogassák a nagymamát. A járműhöz benzint a drogériákban, gyógyszertárakban tudott csak venni, hiszen ott tartottak ilyen folyadékot.

Az autók ez után pedig lassan-lassan terjedni kezdtek, illetve nemcsak az autók, hanem a belső égésű motorok is, amelyek gyárakban stabil motorként gépeket hajtottak, vagy traktorokban, repülőgépekben, sőt hajókban egyre nagyobb szerepet kaptak. A megnövekedett igények kiszolgálására megjelentek az első benzinkutak is. A felhasználás átrendeződését jól mutatja, hogy 1910-ben már több benzint adtak el, mint lámpaolajat.

Az olajkészletek megoszlása a világban

Az olajkészletek megoszlása a világban
Forrás: Wikipedia

Az olajellátás már az I. világháborúban kulcsfontosságúvá vált, hiszen ez az alapanyag egyre inkább fontos lett a hátország és a hadsereg működtetéséhez. A legnagyobb olajtermelő ekkor még az Egyesült Államok volt, de már nyíltak olajmezők Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában, valamint Indonéziában.

A XIX. század végén, XX. század elején az USA olajtermelése nagyrészt egy hatalmas monopólium kezében volt, amit úgy hívtak, hogy Standard Oil. E céget 1870-ben alapította John D. Rockefeller, amely cég törvényes és törvénytelen eszközökkel monopolizálta az Egyesült Államok olajiparát, ami akkor a világ olajszükségletének 90 százalékát fedezte. A Standard Oil volt tehát „az” olajcég, ám elkövettek két hibát.

Az egyik, hogy tönkretettek egy olyan kis olajvállalkozót, akinek a lánya tehetséges újságíró volt, és e hölgy, Ida Tarbell 1904-ben írt egy leleplező könyvet a cég üzelmeiről. Ezzel megrengette a vállalatot, egyben megteremtette az oknyomozó újságírást.

John D. Rockefeller, (1839. július 8. – 1937. május 23.) a Standard Oil megalapítója

John D. Rockefeller, (1839. július 8. – 1937. május 23.) a Standard Oil megalapítója
Forrás: Wikipedia

A másik hiba, hogy a politikai támogatást biztosítandó 5 millió dollárral – ami akkor hihetetlen nagy összeg volt – kívánták támogatni Theodore Roosevelt kampányát.

Ez ma elvileg legális kampánytámogatás, akkor viszont törvénytelen volt, és Theodore Roosevelt nem az az ember volt, aki az ilyet eltűrte, és ami lényegesebb, neki mert menni a hatalmas olajcégnek.

Elnökként utasította a főügyészt a szükséges vizsgálatok lefolytatására, amelynek eredményeképp a bíróság 1911-ben 34 részre osztotta fel a céget. Valójában sok minden nem történt, a Standard Oil több más cég – Exxon, Mobil, Chevron, Amoco, – neve alatt folytatta tovább a tevékenységét.

A világpiacon közben két másik óriás is megjelent, az angol British Petroleum, amelynek a Közel-Keleten voltak komoly érdekeltségei, és a holland Royal Dutch Shell. Ugyan Hollandiában nincs sok olaj, de a korábbi holland gyarmatokon nagy olajmezők voltak.

A nagy cégek, a Standard Oil utódcégek (Esso, Mobil, Chevron) kiegészülve a Texacoval és a Gulf Oil-al, valamint a két európai gyökerű céggel a BP-vel és a Shell-lel 1928-ban egy informális kartelt hoztak létre, amelyet „Hét Nővérnek” is neveztek, s ezzel gyakorlatilag felosztották a világ olajkészletét.

Olajmezők, olajhatalmak, embargók

Közben természetesen az olaj iránti kereslet egyre növekedett, hiszen egyre több autó volt a világban, amelyek benzint igényeltek, és a hajózásban, valamint a vasútnál is megjelent a dízelmotor, ami újra az egekbe lökte a keresletet. Az olaj maga nem volt drága, hiszen a kitermelés olcsó volt, a cégek így iszonyúan sok pénzt termeltek.

Természetesen voltak „kis halak”, kisebb olajmezők, kitermelési helyek, így Magyarországon is, ahol az 1930-as években fedezték fel a zalai olajmezőt, illetve a romániai olajmezőket. Hatalmas olajkészlettel rendelkezett a Szovjetunió is, elsősorban a Kaszpi-tenger környékén, ahol már 1870-es években megindult a termelés.

Az olajtankerek a világ legnagyobb járművei közé tartoznak

Az olajtankerek a világ legnagyobb járművei közé tartoznak
Forrás: Wikipedia

A II. világháborúban már nem csak egy tényező volt az olaj, hanem az egyik legfontosabb, hiszen sokkal inkább gépesített és mozgó háború volt, mint az előző világégés, ezért az olajellátás rendkívül fontos volt. A szövetséges hatalmak uralták a nagy olajmezőket, a Közel- és a Távol-Keletet és értelemszerűen az USA olajmezőit. A tengelyhatalmaknak maradt a magyar és a román készlet, illetve rövid ideig Líbia olaja.

Nem véletlen, hogy a németek egyik támadási iránya a Szovjetunióban délkelet felé irányult, hiszen itt a fő cél a Kaszpi-tenger menti olajmezők megszerzése volt.

Japán egyik hadicélja szintén az volt, hogy elfoglalja maga számára a délkelet-ázsiai olajmezőket. A háború tehát részben az olajért és az olaj körül forgott. A szövetségesek győzelmével azonban sok minden nem változott, a II. világháború végén gyakorlatilag a háború előtti viszonyok álltak helyre. A nyugati világ olajkészleteit – azaz a Közel- és Távol-Kelet, Indonézia, Közép-Amerika és Afrika olaját – a nagy cégek uralták, míg a szovjet blokkban a Szovjetunió volt a fő olajellátó.

A rendszer azonban lassan több ponton is változott. Egyrészt felbomlottak a hatalmas gyarmatbirodalmak, amelynek során az egyes új, független államok vagy államosították az olajiparukat vagy nagyobb rész követeltek annak hasznából. Az egyik legjelentősebb lépés az OPEC megalakítása volt, amelyet az olajtermelő államok hoztak létre 1960-ban a nagy multinacionalista vállalatok ellensúlyozására. A laza szövetségből gyorsan politikai együttműködés lett, hiszen 1973-ban politikai okból – Izrael támogatása miatt – vezettek be az OPEC arab államai olajembargót az USA, Nyugat-Európa és Japán ellen.

Az olaj inflációval korrigált ára

Az olaj inflációval korrigált ára Forrás: Wikipedia

Az olaj ára akkor a többszörösre növekedett (azt hordóban adják meg, amely hordó mérete az 1482-ben használni kezdett 42 gallonos haltároló hordó méretével egyezik meg, azaz 158,9 liter), ellátási problémák alakultak ki, és az olaj ára soha nem csökkent vissza az 1960-as évek szintjére. A hatalmas olajár-emelkedésnek köszönhetően azonban az 1970-es években az olyan extrém helyekről is gazdaságosan lehetett már az olajat kitermelni, mint az Északi-tenger, vagy más mélytengeri lelőhelyek, amelyeknél érthetően sokkal magasabb a kitermelési költség, mint egy szárazföldi, viszonylag nem mély fúrt kút esetén. Ez tette olajnagyhatalommá Norvégiát, amely ország tengerpartja alatt rengeteg olaj van.

A Szovjetunió – amely a csatlós országokat is ellátta – olajmezői a Kaszpi-tengernél voltak, de az 1960-as években felfedezték a Nyugat-szibériai olajmezőket. A szocialista országok nem a világpiaci ár szerint kapták az olajat a „Nagy testvértől”, hanem egy sajátos formula szerint, ami az előző öt év világpiaci árát vette figyelembe. (Természetesen a szovjetek Nyugatra is szállítottak olajat.) A Kelet-európai országok egy részének, így Magyarországnak az olajfüggősége így maradt meg a Szovjetunió felbomlása után, de Oroszország egyre inkább megjelent a világpiacon is.

A mai olajpiac persze sokkal szabdaltabb, mint 50 éve, hiszen egyrészt ott van az OPEC 14 (jórészt fejlődő országbeli) tagállama, akik a világ olajtermelésének 40 százalékáért felelnek, az oroszok és az Egyesült Államok, valamint olyan kisebb, de jelentős termelők, mint Norvégia vagy Nagy-Britannia. Ma a világ 100 országában termelnek ki olajat, a legtöbbet Oroszországban, az Egyesült Államokban és Szaúdi-Arábiában, – egyenként több, mint 10 millió hordót naponta -, az egyik legkisebb termelő pedig Szlovénia, ahol például 2017-ben napi 5 hordónyi olajat hoznak felszínre. (Hazánk napi termelése 11-14 ezer hordó.) Az olajcégek szerepe is csökkent, hiszen az államok egyre inkább kézben tartják az ásványkincseiket, és ugyan a cégek hozzák azokat a felszínre, s már kisebb (de nem jelentéktelen) a hatalmuk, mint mondjuk az 1930-as években.

Ma a világ olajigénye napi 100 millió hordó, (a brent olaj esetén egy hordó ára most 120 dollár körül mozog, és bár sokféle olaj van, a brenté, azaz az északi tengeri olajé, az irányadó ár), azaz napi(!) 12 milliárd dolláros üzletről van szó. Nem véletlen tehát, hogy az olaj ma is a világpolitika része, egyfajta fegyver, hiszen az ukrán-orosz háború következtében az Egyesült Államok – politikai döntés nyomán – fokozta a saját olajtermelését, valamint az EU szankciókat vetett ki az orosz olaj behozatalára. Friss hír, hogy az USA lazított a Venezuelát érintő olajipari szankciókon.

 

 

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.