Indul a fesztiválszezon a Kincsem Parkban

Először sikerült lencsevégre ilyen égi jelenséget a Naprendszeren kívül
2023-03-23
Érdekli, hogy néz ki a Mishmi takin? – Nyíregyházán találkozhat ezzel a ritka példánnyal
2023-03-23
Show all

Indul a fesztiválszezon a Kincsem Parkban

Vasárnap indul a galoppszezon a Kincsem Parkban, amely idén is változatos programokkal és több mint 90 versenynappal várja az érdeklődőket.

Pécsi István, a létesítmény ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön felidézte a tavalyi idényt, amelyben szerinte túlszárnyalták a terveket.

Kiemelte

a 100. Magyar Derbyt, amely “a magyar lóversenysport történetének talán legnagyobb és legkülönlegesebb fesztiválja lett”

és az év végi Ügető Szilvesztert, amely a látogatók számában és a fogadási forgalomban túlszárnyalta a pandémia előtti számokat.

Már elkezdtük a versenyzést az ügetőkkel február elején, és a hagyományokhoz híven március végén van a galopp szezonnyitó. A négy nagy fesztivál mellett minden évben ez az ötödik legnagyobb napja a Kincsem Parknak. Délután kettőkor kezdünk, kilenc futam lesz a programban

– mondta Pécsi István, hozzátéve, hogy idén – november végéig – 30 galopp versenynap szerepel a naptárban.

Május elején lesz az első fesztivál, a Lóverseny és Food Truck Show, majd július 2-án következik a Derby Fesztivál.

De ami 2023-ban szerintem a legnagyobb durranás lehet, az a szeptemberi nemzetközi lóverseny hétvége, amelyre szeretnénk elhozni a világ első számú zsokéját, Frankie Dettorit. Ez óriási szenzáció lenne, azért is, mert idén visszavonul, tehát ha most nem sikerül Magyarországra csábítani, akkor sajnos nem láthatjuk őt élőben lovagolni

– fogalmazott az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva, hogy a hétvége olasz tematikájú lesz, ezért is lehet az 52 éves Dettori a sztárvendég.

Pécsi István kiemelte, hogy a gyerekektől az idősebb korosztályig, minden társadalmi réteg képviselőit ki tudják szolgálni és tudják szórakoztatni.

Ezekkel a nagy eseményekkel el tudunk jutni esetleg olyan laikusokhoz, akik még nem voltak a Kincsem Parkban, nem láttak még lóversenyt. Meggyőződésem, hogy aki egy igazán nagy, színvonalas nemzetközi versenynapon kapcsolódik be a lóversenysportunkba, azt teljesen más hatások fogják érni, és lehet, hogy egy életre elköteleződik a sportág mellett

– mondta, kiemelve, hogy idén a 30 galopp versenynap mellett 42 ügető és közel 20 agár versenynapot tartanak.

Pécsi István beszélt arról is, hogy folyamatosan fejlesztik a Kincsem Parkot, idén például a szintetikus galopp-pályájuk lesz soron, de vannak komoly, hosszú távú fejlesztési terveik is mind a budapesti létesítményben, mind Dunakeszi-Alagon, a tréningpályán.

Ezek hosszú-hosszú évtizedekre meg fogják határozni a magyar lóversenyzés jövőjét, ez mind a galoppot, mind az ügetőt érinti. Nem titok, sokszor elmondtam már, hogy az ügetőt nagyon megviselte a Kerepesi úti szentély elvesztése. Ezt szeretnénk valahogy visszavarázsolni a Kincsem Parkba olyan fejlesztésekkel, amelyek nyomán az ügető szerelmesei ugyanazt a hangulatot élhetik át, mint korábban

– fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.