Pénteken kezdődik a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol vasárnapig az ökológiai témájú filmek vetítése mellett előadások, kiállítás, koncert, workshopok és játszóház is várja a közönséget.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szervezésében, az NFI támogatásával megvalósuló rendezvény
iskolásoknak szóló programokkal veszi kezdetét.
Vetítések, inspiráló feladatok, izgalmas terepgyakorlat és miniatűr óriásokat elemző labormunka várja a diákokat – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Szombaton és vasárnap négy helyszínen lesznek filmvetítések, de népszerű
tudományos előadásokkal, filmszakmai gyakorlattal és workshopokkal
is készülnek a fiataloknak.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzorai, Szabó István, Malatinszky Ákos és Garamvölgyi Judit tartanak előadásokat, amelyeken szó lesz egyebek mellett a műanyagszennyezésről, a vízhiányról, a vizes élőhelyek csökkenéséről és a Velencei-tó jövőjéről.
Ürge-Vorsatz Diána online jelentkezik be és a klíma- és energiaválság helyzetéről beszélget majd a közönséggel.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói
a Balaton ökoszisztémáját fenyegető invázióról, és a strandolási szokások megváltoztatásának szükségességéről szólnak majd,
míg Radisics Milán természetfotós bemutatja Európa felett készült, öko-lábnyomunkat megjelenítő légifotóit.
Mint írják, az idei programot az edukáció és szórakoztatás mentén állították össze a szervezők. A szórakoztatást biztosíjta egyebek mellett Zóra (Urbányi Zóra énekes-dalszerző) koncertje is.
A legfiatalabbakat játszóházi programok is várják, az esemény ingyenesen látogatható – áll a közleményben.