fbpx

Kifejezetten jó hír érkezett az izraeli háborúról

A Gázában tartott túszok elengedéséről és átmeneti tűzszünetről szóló megállapodás körvonalairól sikerült megegyezésre jutni a közvetítők útján zajló tárgyalásokon – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Jake Sullivan, a CNN hírtelevízió műsorában elmondta, hogy Izrael, az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar között egyetértés alakult ki a párizsi egyeztetéseken egy olyan megállapodás körvonalairól, amely biztosíthatja a még Hamász kezében lévő túszok szabadon bocsátását.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyeztetések változatlanul zajlanak a részletekről, a tárgyalásoknak Egyiptom és Katar közvetítésével Izrael és a Hamász között kell véglegesedniük. Ez a munka tart most – fűzte hozzá Jake Sullivan és reményét fejezte ki, hogy napokon belül lesz stabil és végleges változata a megállapodásnak.

Jake Sullivan a Gázai övezet jövőjéről nyilvánosságra került izraeli tervvel kapcsolatban azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak vannak aggályai a sajtóban megjelentek alapján. Egy másik vasárnapi interjúban, a Fox News hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy még a beszél az izraeli partnerekkel, mert a tervezet anélkül jelent meg a médiában, hogy arról az izraeli fél az amerikait tájékoztatta volna.

A lehetséges túsz-megállapodásról a Hamász egyik vezetője, Basem Naim szintén a CNN hírtelevíziónak ugyanakkor vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem tud előrelépésről a palesztin szervezet és Izrael közötti megállapodást illetően. A jelentések szerint a Hamászt vasárnap tájékoztatták a Párizsban pénteken tartott egyeztetésről, amelyen a katari és egyiptomi tárgyalók mellett részt vett David Barnea, az izraeli hírszerzés, a Moszad igazgatója, valamint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Bill Burns.

Az Izrael és Hamász közötti megállapodásról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban Joe Biden, amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy aktív egyeztetések zajlanak, amelyek része egy legkevesebb 6 hetes átmeneti fegyverszünet.

További hírek